A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1968 (Debrecen, 1970)

Gunda Béla: Részletek a Magyar Néprajzi Lexikonból

Bokortanya. Nyíregyháza. találkoztunk először. A 6-hoz hasonló a Kalocsa környéki - szállás, az alsóőrségi -* szer, a zentai - sor, a gyetvai szlovákság láz, s az erdélyi románok cätun, crîng néven ismert hegyi települése. Simkó 1910 41—72, 89—114, Márkus 1943. Bükkmakk. A bükk (Fagus silvatica) makkját még napjainkban is gyűjtik (Kőszeg vidéke, Zala, Börzsöny hegység, Gömör, Zempléni hegyek, Székelyföld). Az udvarhelyi székelyeknél az asszonyok ősz idején csapatosan járják az erdőt és összeszedik a 6-ot. A makkászás náluk éppenolyan elmaradhatatlan munka, mint a szántás vagy az aratás. A megszárított 6-ból a főzéshez, sütéshez olajat sajtolnak, amit már a XVIII. század végi közlések is említenek. A lecsapolt Szernye mocsár környéki magyar falvakban a két világháború között az összegyűjtött 6-ot télire rakták el s nyersen, leforrázva fogyasztották. Veszelszki A. szerint (1788) a pásztorok is nyersen és hamu alatt sütve eszik. A 6-ra ráeresztik a kondát is (- makkoltatás). A 6 már a prehisztorikus Európában fontos táplálék volt. Megemlékezik a fogyasztásáról Plinius is. Táplálkozás céljából napjainkban is gyűjtik a nagyoroszok, ukránok, szlovákok. A 6-on kívül az összeőrölt tölgymakkot - ínségeledelnek fogyasztották. A magyáfa (molyhos tölgy, Quercus pubescens) makkját a pásztorok, mint a gesztenyét sütötték. K. Mátyus 1787—1793 II 459, Veszelszki 1798 215—216, NÉrt. 1932 114—117 (Viski), Rapaics 1934 28—31, Moszynski 1929 21. Cséplokosár. Lábakon álló deszkaaljú kosár vagy láda. Az alj deszka át van lyuggatva. A moldvai magyaroknál az alj deszka lazán egymás mellé szegezett lécekből, sövényből készül. A cs-ba helyezik a száraz csöves kukoricát s bunkóval, fakalapáccsal addig ütik, amíg a szemek a csutkáról le nem peregnek. A szemek kihullanak a cs lyuggatott aljdeszkáján. Használatáról a XVIII. század elejétől vannak feljegyzéseink. A moldvai magyaroknál (lésza), a székelyeknél ( tör ökbúzafejtő láda, kas), Szolnok-Dobokában, Szilágyban (málétöro), Szatmárban (máletöro kas), a Nyírségben (tengeriver o kas) ismeretes. Moldvában, Szilágyban, Szolnok-Dobokában vándor cséplők is dolgoztak vele, akik a nagyobb gazdáknál, uradalmaknál mázsánként 10—20 kg szemet kaptak munkájukért. A vándor kukoricacséplők Szilágyból évenként kétszer indultak útnak: november közepén és karácsonyra tértek vissza, maj d január végén, amikor március elejéig tartott a vándorútjuk. A múlt században a nagyobb uradalmakban a cs-ral bérmunkát is végeztek. A es a szemnyerés egyik eszköze a románoknál s a Balkán félsziget különböző területein (ENy-Bulgária, Macedónia, Bosznia, Kelet-Szerbia, Albánia). Használják Ukrajnában, a Kaukázusban, Kisázsiában, Alsó-Krajnában, spanyol és portugál területeken. A es a Balkán félsziget felől a kukoricával együtt terjedt el Erdély magyar és román lakosságához. A cs nem más mint a cséplőbottal végzett gabonaszemnyerésnek 15 Déri Múzeum évkönyve 225