A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1966-1967 (Debrecen, 1968)

Rettegi Istvánné: A püspökladányi Karacs Ferenc iskolamúzeum

élni, aki megérti, hogy tudásbeli elmaradottságukban, magukra hagyatottságunkban évszázadokig maguknak kellett kitalálni és megcsinálni sok olyan eszközt, amelyet másutt akkor már éppúgy régen túlhaladott a fejlődés, mint termelési eljárásunkat. A „váltóruhát" az tudja igazán megbecsülni, aki végigjárta gondolatban a régi asszonyok munkasorozatát, míg a kendermag gondos eltartásától „asszonyszőtt vászon" lett. Kiállításainkkal még jobban megnőtt a gyűjtemény barátainak száma. Eljöttek a szomszéd községek iskolái, szervezetei is. Nekik is volt itt keresnivalójuk: gimnáziumunk tanulói a régi Sárrét gyermekei. Gyűjtőmunkánk minden vonatkozásban behálózta a környéket, hiszen első perctől fogva tudatosan úgy dolgoztunk, hogy évtizedek munkájával egyszer majd kifejlődjön a „Sárréti Múzeum". A Déri Múzeumhoz a magunk elhatározásából kapcsolódtunk, és onnan kérdéseinkre mindig választ kaptunk. Kijöttek hozzánk és munka közben segítettek: tanáccsal, módszeres eljárások megismertetésével, szakirodalommal, értekezletekkel, amelyeken a tanulók legjobbjai is résztvehettek. Ösztönző pályamunkákat írtak ki. Ugyanezt mondhatom el a Megyei Művelődési Osztályról, a Népművelési Osztályról és tanácsadóról, a Karács Ferenc Gimnázium igazgatóiról, Püspökladány község vezetőiről. Biztosították a munka és fejlődés lehetőségét, mert területet adtak a munkához, s mivel egy szakkör már nem tudta befogadni a munkára jelentkezők számát, s gyűjtemény is igényelte: lehetőséget adtak, hogy a történelem szakkör mellé néprajzi szakkört is szervezhessek. így tudtuk csak a megszaporodott feladatokat teljesíteni. Munkánkban segítséget kaptunk afotoszakkör vezetőjétől és tagjaitól. A biológiai szakkör kérésünkre szakszerűen összegyűjtötte tájunk vadnövényeit. Asztalos politechnikai előképzésben részesülő tanulóink szakoktatójuk vezetésével úgyszólván a kitermelt fából csinálták meg társadalmi munkában tárlóinkat. A géptani szakoktató és szakkör fémtárgyaink karbantartásában segít. Iskolánk tanári könyvtárának vezetője új könyvek beszerzésekor a lehetőségekhez mérten a mi célunkra is gondolt, így az alapvető szakirodalom részben rendelkezésünkre áll. A történelem és néprajz szakkör sok tanulót vonz magához. Aki egyszer eljött, velünk is maradt. Vannak, akik csak a gyűjtő munkára tartogatják erőiket, mások részfeladatokat oldanak meg már a második évben. Soha sem befolyásolom elhatározásukat. Az alapvető gyűjtő és karbantartó munkát mindenki elvégzi, de szabadon választhat magának önálló munkaterületet, hajlamainak, képességeinek megfelelően. Vannak közös „vállalkozásaink", amelyek több csoportot fognak össze. Vannak egy-egy téma iránt különösen érdeklődők, ezeket csoporttá neveljük. Vannak „egyedüljárók", de időnként ők is beszámolnak a közösségnek, és meghallgatják a többnyire mindig tárgyilagos véleményt. Életkori sajátosságaiknál fogva érdeklődési körük változó; rendszerint legalább két év kell ahhoz, hogy úgy megragadjon egy témakör valakit, hogy hónapokig dolgozzon rajta. Legtöbbször belső indításra történik ez, de hasznosak a kívülről jött, gondolatébresztő hatások. Ilyen volt a pl. Déri Múzeum Országos pályázatai közül a szőttes minták gyűjtése. Ennek köszönhetjük rendkívül szép, gazdag gyűjteményünket. Utcasorok tűnnek el szinte máról-holnapra. Ez indított egy többtagú csoportot, hogy feldolgozza a sár és nádmunkából épült házak saját maguk másfél éven át gyűjtött anyagát. Visszamentek benne a már alig kinyomozható nádház 45 Déri Múzeum Évkönyve 705