A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1966-1967 (Debrecen, 1968)

D. Sallay Katalin: Restaurátorszemmel Olaszországban

a szobroknak nagy része rekonstrukció, az egyes figurákban alig-alig akad eredeti részlet.

30 Felületes szemléletnél is észrevesszük a színbeli eltéréseket, jóllehet az árnyalati differencia ezeknél a szobroknál igen kicsi. Majd a színek alapján kezdjük elhatárolni gondolatban a részleteket, s ha nem hallanánk saját fülünkkel is a vezetőtől, hajlamosak lennénk felcserélni ügy, hogy a kiegészítésnek gondolnánk azt, hogy eredeti, mert ez a nagyobb terület; s az eredeti részekről vélnénk, hogy kiegészítés. A Galleria degli Arazzihan elhelyezett pompás gobelinekről már jelent meg részletes tanulmány,

31 így e helyen nem kívánunk ismétlésbe bocsátkozni. A Vatikáni Múzeumban történt látogatásunk során elérkeztünk a Sixtusi kápolnába is. Oly sokat hallottunk és olvastunk róla, hogy érthető volt izgalmunk. Eszünkbe jutott a lateráni palota kápolnájában olvasott szöveg: „Nincs a világon ennél szentebb hely". (Erre is érthetjük, hogy azért, mert ez a pápa kápolnája.) S az első benyomások ellenkező érzéseket váltanak ki bennünk: először meg kellett szokni szemünknek az eléggé sötét helyiséget, majd az ott hömpölygő tömeg zsivaját, s azt a furcsa kontrasztot, hogy e „legszentebb" hely falain majdnem teljes meztelenség fogad. S ahogy leülünk a körbefutó lépcsősorra, ahol már százan és százan ülnek, s elmerülünk az oldalfalakon levő freskók, majd a mennyezet szemlélésébe, méterrőlméterre ülve haladjuk, csodáljuk végig az aránylag nem nagy helyiséget, egyszerre úgy érezzük, hogy egyedül maradtunk a freskókkal. Senki sincs már körülöttünk, megszűnt a bábeli hangzavar. A felejthetetlen remekművek szemlélése közben átadjuk magunkat a műélvezetnek, csodálattal adózunk az emberi lángelmének. Mikor már nem vagyunk képesek több befogadására, előtérbe lopakodik a szakmai látásmód. A főfalat elfoglaló Utolsó ítélet a nem megfelelő restaurálás következtében olyan, mint az a kép, amit szabálytalan idomokban — kompozíciós egységtől függetlenül — szétvágtak s aztán újra összerakták. Az így létrejött „összeillesztések" éles határvonalat jelentenek, mely feltűnő és szembeötlő még a freskó élvezhetőségi határának nézőpontjában is. Ha pedig olyan távolságban akarnánk szemlélni a képet, ahol ezek a mesterséges, szabálytalan határvonalak eltűnnének, akkor megfosztjuk magunkat egyúttal attól, hogy teljes pompájában, összefogottan, de mégis részletgazdagságában élvezhessük ezt a remekművet. S bár a restaurálások erőteljes nyomait zavaróan magán viseli, ennek ellenére mégis a Harsonázó angyalok részleten durva sérülések, lepergések is vannak. Ha szemben állunk, az ettől jobbra eső Elkárhozottak csoportnál is homályos, elmosódott területeket figyelhetünk meg. A Harsonázó angyalok részletnél a repedések oly nagymérvűek, hogy ráfestessél történő kiegészítésük észrevehető eltorzulást eredményezne, éppen úgy, mint a mennyezetfreskóknál. Pl.: A Nap és a Hold teremtésé; az Ádám teremtése, a mennyezetfreskók közül repedezettség szempontjából a legrosszabb állapotban vannak. Ezeken a háttéri részeknél látszik egyes helyeken a repedések restaurálása, mely területeken az által, hogy a tömítéseken a ráfestések besötétedtek, feltűnőbbekké, erőteljesebbekké váltak. A Bűnbeesés és kiűzetés a paradicsomból с kompozíción a repedések szinte már mozaik jelleget kölcsönöznek a freskónak, s emellett még vastag erezések látszanak. De talán ez az egyetlen olyan kép, amin — éppen a mozaikszerű felbomlás miatt — a széles ,

rárkok sem hatnak zavarólag, noha Éva arca is elég rossz állapotban van. А Vízözön ugyanúgy régi, helytelen restaurálás nyomát viseli magán (szabálytalan idomokból összerakott hatású mint az Utolsó Ítélet), ezenkívül a freskó felépítési technikájának a többitől eltérő módja is előnytelenül befolyásolta állapotát, azzal a különbséggel, hogy ennek romlása is oly nagymérvű lehetett, hogy a to676