A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1966-1967 (Debrecen, 1968)

Bakó Endre: Egy fejezet Oláh Gábor életéből

Bakó Endre Egy fejezet Oláh Gábor életéből Oláh Gábor még 30 éves sem volt, amikor harcai eredménytelenségén, kudarcai felett keseregve egy ízben ezt írta: „... Az életem csupa fonákság. Nem tudtam kiküzdeni magamnak azt a lányt, akit szerettem, nem értem el polgári pályámon azt a fokot, amelyet akartam. (Kiemelés B.E.), meg sem bírtam közelíteni azt a csillagot, ahová írói ambícióm sarkallt... Nem csoda, ha összetörtem."

1 Első olvasásra is feltűnik, hogy a szerelem és az írói pálya sikertelensége mellett a polgári pályafutás fiaskóját is emlegeti a költő. Vajon miért csinál belőle ekkora problémát ? Ennek az írásnak az a célja, hogy erre rávilágítson. Mint ismeretes, Oláh Gábor, a sokgyermekes debreceni bérkocsis fia Budapesten készült a tanári pályára, abban az időben, amikor Babits Mihály, Juhász Gyula és egy ideig Kosztolányi Dezső is az egyetem polgárai voltak. Oláh Gábor az egyetemet 1904 nyarán úgy hagyta ott, hogy akkor még tanári diplomát nem szerzett. Már bizonyos irodalmi sikerek voltak mögötte, tehetséges fiatal költőnek tartották. О maga később így beszélt erről: „Budapesten, egyetemi hallgató koromban, eljövendő radikális népképviselőt sejtettek bennem barátaim; Négyessy László tanárom konzervatív epikusnak, Simonyi Zsigmond nyelvésznek, Beöthy Zsolt pedig zsánerszépíró magyarnak szánt. Élesebb szemű fölfedezők született hírlapírót sirattak bennem, mikor látták, hogy konokul tanár akarok lenni. Mikor pedig tanár lehettem volna már, észrevettem, hogy rosszul választottam meg a pályámat, mert könyvtárőrnek válnék be legjobban."

2 Ugyanitt elmondja, hogy fiatalabb korában szobrásznak, aztán díszlettervezőnek készült. Hogy mennyi ebben a nyilatkozatban a valóság és mennyi a csalódott ember visszavágyódása a református kollégium könyvtárába, ma már nehéz lenne eldönteni. A Szegény magyarok című önéletrajzi kulcsregényében (máig sem közismert az a feltételezés, hogy Szabó Dezső nagy torzójának, az Elsodort falunak ez volt a legfőbb inspirálója) leírja azt a jelenetet, amikor elhagyta Budapestet: „Meleg júliusi napon döcögött ki vele egy fehér lovas konflis a Keleti pályaudvarhoz. Míg a Rákóczi úton haladtak, érezte, hogy budapesti még. De mikor felült a Debrecen felé induló személyvonatra, egy szomorú gondolat villant át a lelkén: — Megyek haza meghalni."

3 Miért jött vissza Debrecenbe, ha egyszer világosan látta sorsát — jövőjét ? Egy dolgot bizonyosan állíthatunk, erre későbbi írásaiban jócskán találunk utalást. Nem bízott eléggé tehetségében. Nem vállalta a szabad írói pálya létbizonytalanságát, idegőrlő gondjait. Riasztották letört karrierek, tönkrement, alkoholista írók sorsai, az újságírás robotosainak szánalmas helyzete. Olyan állásra gon40* 627