A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1966-1967 (Debrecen, 1968)

Dankó Imre: Hajdúböszörmény népi építkezése

másra kiterjedő átalakító tevékenység folyt le. Az átalakítás kora még közelről sem fejeződött be, napjainkban is erőteljesen tart. Az átalakításoknak határozott sorrendje, szigorú egymásutánisága van. Ez a következő: első és legfontosabb átalakítás a szabadkémények elpadlásolása, kiküszöbölése. Ezt követi a kemencék és az esetleges padkák (bár ilyen belterületen már régóta nincsen) eltávolítása. Következő lépésnek a tiszta- és a lakószoba felpadolását, a konyha lekövezését vehetjük. Ezt sok esetben a vályog- vertfal alátéglázásával és az épület egyidejű szigetelésével folytatják. Ezután távolítják el a nádtetőt és vele kapcsolatosan alakítják át a tetőszerkezetet fedélszékesre, alkalmasnak arra, hogy a cserepet elbírja. Igen sokan ezután az új tüzelőberendezéseknek megfelelő szűk kéményt építenek, mégpedig úgy, hogy az eredeti nagy, kemencéhez szolgáló kémény is megmarad. Ezek után csak a tornác lekövezése és esetleg beüvegezése marad hátra. Mindez az átalakítás párhuzamosan folyhat a ház kitoldásával. Leginkább egy újabb szobát toldanak az épülethez, vagy úgy, hogy a hozzáépített kamrát alakítják át vagy pedig az épület belső osztottságát változtatják meg. A belső osztottság megváltoztatásának előfeltétele a mestergerenda felvitele a padlásra vagy ha lehetséges, teljes kiküszöbölése. Az átalakítást általában azzal fejezik be, hogy a tapasztást lehántják és a ház falait kívül-belül bevakolják. Hogy a vakolat erősen álljon, ne málljék le, a falat bevagdalják ásóheggyel, vagy legújabban hatalmas szögeket vernek bele és a kiálló szögfejeket drótokkal összekötik. A felszabadulás után a fentiekben vázolt átalakítási folyamat felgyorsult. A termelőszövetkezeti mozgalom kibontakozása, a szocialista nagyüzemi mezőgazdaság diadalrajutása után pedig újabb változások is soron következnek. A felszabadulás után a nagygazda házak zömét megosztották, a kisebb házaknál is a tiszta szobák, általában a házak kihasználatlan helyiségei, felszámolódtak. Ez a tömörülési, helyiségkihasználási folyamat a termelőszövetkezeti mozgalom kiteljesedése révén újabb lökést kapott: a tanyákról állandóan tart a betelepülés. A tanyasi lakosok egy része a meglévő épületekben helyezkedik el és csak kis hányada épít új házat. A nagyüzemi mezőgazdaság termelési viszonyai, szervezési körülményei számos, az egyéni gazdálkodás viszonyainak megfelelő, ahhoz szükséges, főleg gazdasági épületet tettek feleslegessé. Ilyen épületek a nagyobb méretű istállók, ólak, górék, szénatartók, magtárak. Ezek egy része lebontásra került. Néhányat átalakítottak, párat a termelőszövetkezetek vettek igénybe raktározási célokra; zömük azonban üresen áll várja sorsa beteljesülését. Igen sok az ideiglenes felhasználású közülük, lomtár. Ugyanakkor arról is kell szólnom, hogy a város belterületén, a termelőszövetkezetek céljaira igénybe vett egyes nagygazda házak udvarán a nagyüzemi gazdálkodás szükségleteinek megfelelő istállók, ólak, raktárépületek épültek. Ezeknek az a jellemző sajátsága, hogy csak méreteikben különböznek a korábbi, egyéni mezőgazdaság korában épített, használt építményektől. A termelőszövetkezetek építő brigádjai építik őket. Ezekben a brigádokban egy-két mesterember vezetésével a különböző építési formákhoz, technikákhoz képesítés nélkül értők tömörülnek. A város építkezése szempontjából jelentőségük abban áll, hogy a termelőszövetkezeti építkezések elvégzése után bérmunkát is vállalnak és bizonyos értelemben pótolják a régebbi kőműveseket, építési vállalkozókat.'

50 Összefoglalóan azt állapítjuk meg, hogy Hajdúböszörmény ősi településű városában kétféle jellegzetes házfajtát találunk; parasztházat és polgárházat. A kettő között gazdasági-társadalmi gyökerű fáziskülönbség van. A hagyományos böszörményi parasztház az alföldi magyar ház típusába tartozik és még föllelhető példányaiból is láthatóan kifejlődött formájában háromosztatú. Jellegzetessége a 416