A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1966-1967 (Debrecen, 1968)

Gedai István: Újabb friesachi éremlelet Hajdúszoboszlón

változata, 61. sz. L. 207/199. hibrid. Más elbírálás alá esik a 11. tételszám L. 10. és 30. tételszám alatti L. 118—119. utánzat, értelmetlen, barbarikus képeivel, felirataival, amelyben lehet, hogy közönséges hamisítványt kell látnunk. Ugyancsak egyik legkérdésesebb a 75. sz. alatt leírt veret. Ennél nem állapítható meg, hogy melyik típus utánzata, tulajdonképpen csak stílusa köti a friesachi pénzekhez. Sajnos kopottsága megakadályozza behatóbb vizsgálatát, felirattöredéke azonban kétségbe vonja, hogy hivatalos veret. Ügy érezzük, az érmek meghatározásában nagyobb súlyt kell fektetni a feliratokra. A kibocsátók egyes típusain következetesen pontos, értelmes, tiszta felirat van. Ahol ezek készültek, valószínűtlen, hogy zavaros feliratú pénzeket is vertek volna. Tehát ha a friesachi verdében készült II. Eberhard salzburgi érsek L. 8., 10., 13., 14., 15., 17., 18., 19. típusa, akkor kétségesnek kell vélnünk a L. 23— 32. friesachi származását. Fokozottabban áll e bizonytalanság a hibridekre, feliratváltozatokra. Említettük, hogy Hajdúszoboszló területéről ez a harmadik friesachi éremlelet. Ez a jelenség annyira feltűnő, hogy komolyabban kell foglalkozni a terület e-korabeli történetével. Vizsgálatainkat természetesen ki kell terjeszteni az egész megyére. Vegyük számba a terület leleteit. Hajdúszoboszlóról tehát eddig két kincsleletet ismertünk, egyik az Aranyszegi pusztán,

1 másik a Kösely partján

2 került elő. Hajdúböszörményből egy kincslelet

15 és egy szórvány

4 ismeretes; Balmazújvárosból pedig három kincslelet. Kettőt 1908-ban tettek közzé, az egyik

5 186 darabból, a másik

6 60 darabból áll, a harmadikat

7 pedig 1937-ben közölték. Még két leletet kell ide vennünk, egyik közel Debrecenhez, Gúton

8 került elő, a másik pedig a híres abapusztai

9 lelet. Talán ehhez a csoportosuláshoz vehetjük még a karcagi leletet

10

, kelet felé Pusztabánháza,

11 Geberjén,

12 Nagyecsed,

13 Szatmár megyének egy közelebbről meghatározhatatlan

14

, valamint Erszodoró

15

, Sarmaság

10 és Nagykereki

17 kincsleletei alkotnak peremkerületet. Világosan kitűnik tehát, hogy a csoportosulás magja a Hajdúság. Leletünk összetétele a XIII. század első felére jellemző, az elrejtési időt szinte teljes bizonyossággal tehetjük 1241-re. A többi említett lelet is erre az időpontra keltezhető, tehát egy adott kor pénzforgalmának igen jó ismeretével rendelkezünk. Ez a kor pedig 1241 előtti. Ez azért lényeges, mert a megtelepült honfoglaló magyarság területi elhelyezkedése a tatárjárásig lényegesen nem változott. A XIII. század első felére jellemző megállapításokat tehát némi fenntartással vonatkoztathatjuk az előző két évszázadra is. Leletcsoportosulás a terület intenzívebb pénzforgalmát bizonyítja, más területhez viszonyítva. (Itt említjük meg, hogy a Tiszántúlon még egy csoportosulás figyelhető meg: Békésben.) A kérdés lényege az, mi váltotta ki a terület nagyobb pénzforgalmát. Nem kétséges, hogy a Tiszántúlt a honfoglaláskor szállta meg a magyarság. Nem érdektelen azonban tudnunk a megszállók etnikai összetételét. Természetes, hogy történet- és régészetkutatásunk igyekezett feltárni honfoglalásunk, megtelepedésünk, állammá-szerveződésünk történetét. Már korábban is megállapították, hogy Szabolcs és környéke — az említett leletcsoportosulás területe — a későbbi dukátushoz tartozott. Egyes helységekkel foglalkozva többek között Zoltai

18 és Barcsa

19 is rámutattak Debrecen, illetve Hajdúnánás viszonylatában, hogy ezek Géza és László hercegségéhez tartoztak. Ezeket a megjegyzéseket azonban a dukátus szempontjából nem vehetjük a kérdés tanulmányozásának. Alapvető munkának kell tekintenünk viszont Győrffy György tanulmányát.

20 Megállapítása szerint a Tiszántúlnak ez a része tagja volt a duká212