A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1966-1967 (Debrecen, 1968)

Ötvös János–Kovács Béla: A tiszacsegei holt Tisza és környéke élővilága

8. A madárvilággal bővebben foglalkozunk, mint más rendszertani csoporttal, mivel szakirodalmi adatok alapján jobban ismerjük a vidék madárvilágát. A madarak vagilitása miatt kutatásunk nem korlátozódik a csegei holtágra és szűkebb környékére, hanem a hajdú-bihari megyehatáron valamivel túlmenve, a Tisza jobb és bal partján a szomszédos területeket is magába foglalja. Ez a terület Tiszabábolna után kezdődik s Tiszakesziig tart mintegy 20 km hosszúságú sávban. Ezt a folyamszakaszt, mint az egész Tiszát, illetve Alföldünket ősi állapotában nagyrészt mocsárerdő borította nádasokkal, időnként kiszáradó rétekkel tarkítva. A „Hajdani Alföld ősi állatvilága" —jelen esetben madárvilága — olyan biotópokban élt, ahol legelőterületekkel szaggatott mocsaras ártéri erdők, sás, nád és kákarengetegek a lehető legjobb fészkelőhelyet és táplálékszerzési lehetőséget biztosítottak a hajdani madártelepek számára. Ezeknek a biotópoknak a maradványait már csak a Tisza árterületén találjuk meg. Nem óhajtunk foglalkozni az ősi madárvilággal, azonban rá kell mutatnunk, hogy az ilyen biotópok szűkülő foltjai ma is rezervátumai az Alföld fajokban nagyon megritkult madárvilágának. Ennek a ritkulásnak egyik oka nyilván a Tisza szabályzása, minek révén az árvízgáton kívüli tájak mentesültek az árvíztől, az egykori mocsárerdőket, kiszáradásuk után, ma már mezőgazdasági művelés alatt álló területek váltották fel. A hajdani nagy „madárparadicsom" pedig csupán az árvízgáton belül levő, legfeljebb néhány kilométeres sávon lenne lehetséges, ha a további mezőgazdasági hasznosítás megengedné. A mai ártér legnagyobb részét legelő és kaszáló borítja, a partokhoz közel pedig fűz és nyárfaerdők vannak. A régi ártéri tölgyesek kutatásunk területén teljesen hiányzanak, azonban a Tisza más szakaszán is ritkák. A homokos partokon sok helyen szőlő és gyümölcskultúrák, kapás vetemények, zöldséges kertek vannak. A régi, hatalmas füzeseknek, nyárfásoknak, melyek valamikor az egész árterületet borították, ma már csak romjai találhatók — erős kultúrbefolyás alatt — ami különösen az aljnövényzeten látszik meg. Ahol a zárt, összefüggő erdőt néhány évtizedig nem vágták, mint pl. a Tiszacsege melletti Maráz és Nagykácsás nevű részen, ott a kiskócsag, üstökösgém és más védett madarunk azonnal megtelepedett, mivel a közel fekvő hortobágyi halastavak, ha fészkelőhelyet nem is, de közel 10 000 kat. holdnyi táplálékgyűjtő területet biztosítanak számukra. Ma már Hajdú-Bihar megyében nincs olyan tiszai árterület, mely a hajdani Alföld reliktumaként megmaradt kiskócsagtelepeket konzerválni tudná. Pedig az ártéri erdők madárvilágának nemcsak természetvédelmi jelentősége nagy, hanem mint erdészeti kártevők pusztítói is közreműködnek, valamint lényeges szerepük van a gáton kívüli mezőgazdasági területek biológiai védelmében is. Kutatási területünktől északra eső rész — az 500—543. folyamkilométerig terjedő szakasz — gazdag madárvilága Légány András közleménye nyomán ismert. Területünkre vonatkozóan id. Szomjas Gusztáv, valamint Udvardy Miklós közöl ornithológiai megfigyeléseket, melyek főleg az erdőirtásokban bekövetkezett változások, valamint a kevés megfigyelési idő miatt nem tükrözik a jelzett rész madárvilágát, de ez nem is volt céljuk, mert megfigyeléseik elsősorban a Hortobágy madárvilágával kapcsolatosak. Nagy László szintén hortobágyi megfigyelései között megemlékezik a Tisza Tiszacsege és Egyek környékén levő ősfüzeseinek és erdőrészleteinek madárvilágáról. 10