A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1965 (Debrecen, 1966)

Adatközlések - Lengyel Imre–Vincze László: Tessedik Sámuel Debrecennek szánt városrendezési terve

akiknek oltaniuk kell és lehet, nem tudnak hozzáférni részben az útbaeső épületek, részben a füst, gőz és hőség miatt, és a tűzoltó szerszámokat éppen ott nem lehet használni, ahol a legszükségesebbek, s ahol hathatnának és hatniuk kellene. Megjegyzés. Mily gyakran tanított meg bennünket a szomorú tapasztalat arra, hogyha nagy városokban és helységekben heves vihar és szél közben tűz keletkezik, a lángok hullámszerűen, szinte hihetetlen gyorsasággal terjednek tova a háztetők, a nád és fakerítések fölött, sőt még a száraz, poros földön is az utca egyik végétől a másikig, s ekkor minden mentés hiábavaló. A házak már égnek, mielőtt a házakban lakó emberek ráeszmélnének a keletkezett tűzre. Kit és hogyan mentsünk ilyenkor ? Ezért írta egyik barátom a legnagyobb pozsonyi tűzvész alkalmával: mégha angyalokat vezényelnének is az égből az oltáshoz, akkor is hiábavaló lenne a mentés. Másodszor: fontolóra kell vennünk, hogy igen kevés polgár és falusi ember, családtagjaik még kevésbé, ismerik azokat a biztos, célszerű eszközöket, amelyeknek alkalmas és gyors felhasználásával a tűzveszélyt meg lehetne előzni, és ha már a tűz kiütött, ezt mindjárt a keletkezésénél, mielőtt az tovább terjedne, el tudnák fojtani. Ezért tehát feladjunk minden reményt és mentőeszközt ? Semmiképpen sem. Hanem idejében gondoskodjunk ilyen eszközökről, ismertessük ezeket általánosan, s úgy irányítsuk az ügyet, hogy azokat helyesen használják. Harmadszor: meg kell fontolnunk, hogy a tűz pusztítása elleni legtermészetesebb eszközöket, szilárd tűzbiztos épületeket, tűzfalakat, lombos zöld fákat alig vagy egyáltalán nem lát az ember a legtöbb vidéki városban a házak közt. Nincsen berlini hársfa-sor utca! Nincsenek potsdami, hollandiai épületek, erlangeni tűzbiztos kertfalak, — mindezekről nálunk Magyarországon nem is álmodhatunk. Negyedszer: Micsoda rendőri kihágás! Eltűrik a városokban a legsűrűbben épített házak közt azokat a mesterembereket, akik fával és tűzzel dolgoznak, és akiknek hanyag segédei és még nagyon tapasztalatlan inasai percnyi mulasztásukkal és elővigyázatlanságukkal ezer szorgalmas szomszédnak a házát, egész vagyonát romhalmazzá és hamuvá változtatják! Ötödször: nincsenek célszerű tűzoltó eszközeink és gyakorlataink; nincs rend a keletkező tűznél; csak lárma és zűrzavar, amellyel nem lehet felülkerekedni a bajon, hanem azok csak megzavarhatják az emberek fejét és bölcsességét. Hatodszor: nincs pénzügyi alapunk az építéshez, amelynek a segítségével tűzbiztos épületeket hozhatnánk létre a köz- és magántulajdon javára; s ahol az alap hiányzik semmi sincs meg. Hogyan lehetne ezeken és sok más bajon Debrecenre nézve biztosan segíteni, erre vonatkozólag szeretném elfogulatlan nézetemet további megfontolás anyagaként ilyen fontos dologra nézve röviden és érthetően előadni. Divide et vinces (oszd meg és győzni fogsz). Először: Debrecennek lakosai tűzbiztos elhelyezéséhez több építési területet kellene nyernie, és ez úgy történhetnék, hogy 12 kis külvárost kellene elhelyezni a város árkán kívül úgy, hogy minden tűzzel dolgozó mesterember és kézműves, mint amilyenek: a bognár, kerékgyártó, kovács, lakatos, molnár, tímár, festő, posztókészítő, szappankészítő, kalapos, pálinkafőző, fazekas stb. a külvárosokban kapnának lakóhelyet olyan terv szerint, hogyha házaik meggyulladnának is, szomszédaik ne legyenek kitéve tűzveszélynek, vagy legalább is könnyebben menthetők lennének. 585