A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1965 (Debrecen, 1966)

Tanulmányok - Tóth Béla: Gulyás Pál (1899–1944)

mihelyt két árva karomat kitárom mihelyt összecsapom két tenyerem. .. Itt fekszik két szál karomon a tenger s úgy ringatózik, mint egy mérlegen. (Mérleg) * * * Az elmúlás borongós hangú Orpheuszát, a fák titkainak mágikus idézőjét, a természet misztériumának áhítatos bámulóját, a kis körök kis karikáival bűvös játékot folytató költőt nemcsak hajlamai vonzzák az „Ideák" létmögötti világa felé. Az ember azt gondolná, hogy a természet rejtelmeibe elmerült költő tudomást sem vesz a körülötte folyó életről. Egy-egy váratlan pillanatban azonban megrendítő villanásban tárja fel a körötte háborúk, pusztulás felé rohanó világ valóságát. ,,0h, balga, Archimedes!" — kiáltja ekkor önmaga felé: — Nem hallod ? — már zúg, már zúg a katonák vad riadója! El fognak taposni ábrándozó fiú, s az őrült csataszekerek küllői láthatatlanul forognak ábrándod roncsai felett! Hajlama vonja, a környező világ taszítja, s közben a sajátos gulyási gravitációt az olvasmányok is erősítik. Ki mondja meg: mi választjuk-e olvasmányainkat, vagy olvasmányaink minket ? — hangzanék gulyási modorban a kérdés. Mindenesetre: „Egy titkos gyökérkémia csak azt szívatja fel velünk, amit életünk sötétkamrája megkíván. A könyvek követik sorsukat, s mi nyugtalanul kutatjuk a tápsókat, a sorstápláló olvasmányokat, míg olvasmányaink melegágya alatt kicsírázik az új plánta: saját életünk eszménye." (Űt a Kalevalához, Űj Írók 13. 6. 1.) A tépelődő Gulyás Pált olvasmányai vezették el az „Ideák"-ig és ezek nyomán próbálja megoldani az Ideák életté, költészetté oldását, s útmutatásuk nyomán ismeri fel költészetének irodalomtörténeti feladatát, szerepét is. Gulyás Pál és kora számára a régi költészet ómegáját s egyben az új alfáját Ady jelentette: Adyt Gulyás — saját szavaival — az „egyéni színbontás szuperlativusz"-ának tekintette, olyasvalakinek, akinek művészetében a világ az „én"en át tükröződik, s világosan látta, hogy ebben az irányban tovább nem vezet út: „Egy objektívebb fordulatra lett szükség, egy új egyensúlyra ember és természet között. Egy kifelé forduló szemre; olyan körképző pontra, amely a természetből kiindulva tér vissza önmagába, amely már egyúttal én." A költőnek ezek a szavai 1937-ben készült Kalevala-tanulmányából valók. (I. m.) Ez a tanulmány, minden alapossága mellett, nem puszta „tudományos" alkotás, inkább vallomás egy sorsszerű olvasmányról, s némileg: az ideák felé vándorló költő útjáról. Kiderül e „tanulmány"-ból, hogy Gulyás élményeiben Ady mellett már korán ott árnyékolódott Faust mágus-alakja, a híres húsvéti séta, és hívta le Dante limbusába megejtőn és feledhetetlenül az ifjú Babits. „A világháború és a forradalmak diluviumai után", hogy megint az ő szavával éljünk, s ezek a szavak megint a társadalmi-történeti háttérre utalnak, — így alakul ki a költőben tudatosan is egy Adyval ellentétes élet- és irodalmi fordulatnak a lehetősége, s ennek nyomravezetőjét ismerte fel a Kalevalában. A Kalevala a hajdani finn nép hitének, világfelfogásának költői megjelenítése. Amit a finnség a Kalevala fokán tudott a világról s magáról, az mind ott 287