A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1965 (Debrecen, 1966)

Tanulmányok - Károlyi György: Feljegyzések a népi egészségtan és gyógyítás köréből (Nyíracsád 1956–59 és 1964)

posabb ismerkedés kölcsönös bizalmat hozott magával, s a lakosság sok ügyesbajos dolgával felkeresett. így kialakult az a légkör, amely teljesen feloldotta a tanult várositól való idegenkedést, a „babonaság" büntetésétől vagy kigúnyolásától való félelmet. Ekkor már, ha szóba került valami olyan kérdés, amely érdekelt, nem csak végighallgattam türelmesen majd megmagyaráztam a helyes tennivalókat, hanem érdeklődtem is az adatközlőtől más, hasonló dolog felől. Nagy örömöm telt benne, amikor félig hittel, félig mosolyogva, maguk is kétkedve benne, egyre újabb és újabb módszerekre „tanítottak meg". Látva azt, hogy milyen bőven van a község népe átitatva ezzel a tudásanyaggal, egy ízben az Altalános Iskola VIII. osztályában próbálkoztam meg a gyűjtéssel. Egészségtan órát tartottam nekik, s igyekeztem sokoldalúan, az ekkor már nekem is rendelkezésemre álló helyi példákkal illusztrálva helyes értékelést adni a babonákról és népi gyógyító eljárásokról. Feladatnak adtam ki a tanulóknak a gyűjtést, s jutalmat kapott az, aki a legnagyobb anyagot hozta. Evek múltán egyszer a kezembe került a kisebb-nagyobb cédulákra írt gyűjtés. Ekkor rendeztem először, s magam is meglepődtem azon, hogy falusi körzeti orvosi munkám „mellékterméke" milyen terjedelmű. Olvasgatni kezdtem néhány hasonló tárgyú közleményt és ekkor jöttem rá munkám jónéhány fogyatékosságára. 1. A gyűjtés nem volt tudatos és rendszeres, ezért a néprajztudomány szempontjából az adatok egy része hiányos. 2. A gyűjtés az orvostudomány szempontjából sem volt teljes, mert tisztázatlan és kiaknázatlan kérdések maradtak ilyen vonatkozásban is. Egyáltalán nem volt megnyugtató és vigasztaló az a tény, hogy az áttanulmányozott irodalom is kevés kivétellel „ad hoc" jellegű gyűjtés volt, sem teljességre, sem rendszerességre nem törekedett (egységes szempontok hiányában ilyenre nem is törekedhetett). Emiatt vetődött fel bennem az a gondolat, hogy összeállítsak és kipróbáljak egy kérdő- és gyűjtőívet. A kipróbálást 1964 őszén egyik leggazdagabbnak bizonyult forrásomnál, R. J.-nénál végeztem. Tapasztalatom szerint a gyűjtésnek ez a formája — legalább is az orvos szempontjából — minden hiányosságot kiküszöböl, a kérdezett személytől teljesértékű és értékelhető válaszokat lehet kapni. Egyes kérdéseket — elsősorban a patogenezis és a diagnosztika csoportjába tartozókat — a gyűjtés alkalmával körülirtán, többször kellett feltennem, mert különben igen nehéz volt választ kapnom rá. Ugyanaz lehet ennek az oka, amelyre Berde (10) is rámutatott, s nekem is van ilyen természetű személyes tapasztalatom: „Tünettant a nép nem ismer, nem szab éles határt tünet és kórisme között." (Arra a sztereotip kérdésre például, hogy „mi a panasza az egészségére" rendszerint nem lehet adekvát választ kapni a falusi betegtől.) Egy kitöltött kérdőívet mintaként bemutatok, s úgy gondolom, ha a téma iránt érdeklődő néprajzi és egészségügyi szakemberek átnézik és saját tapasztalataik alapján munkájukban eredeti formában vagy módosítva alkalmazzák, hasznos szolgálatot sikerült tenni a magyar népi egészségtani és gyógyítási módszerek gyűjtésének. III. Nyíracsád község jellemzésére álljon itt néhány adat a Millenium idejéből (1) A községnek ebben az időben 2364 lakosa, 387 háza van. Szabolcs megyében (Nyíracsád csak a felszabadulás után került közigazgatásilag Hajdú-Bihar megyéhez) a lakosságnak ekkor mintegy fele analfabéta. A férfi napszám 80—200, 243