A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1965 (Debrecen, 1966)

Tanulmányok - Sápi Lajos: A debreceni Csokonai Színház 100 éves történetéhez

Minden hátránya és hiányossága ellenére ez az épület 1835-től 1861-ig biztosította Debrecenben a színjátszás működését. Sok sikert és még több kedves emléket szerzett nemcsak Debrecennek, hanem az ország színészetének is. Itt ismerkedett a színészettel Arany János, ki 1836 március 3-án lépett fel először mint kollégiumi diák az Ördög Róbert című darabban, 18 éves korában. Sőt március 26-án már Babócsai István „Vígkedvű Mihály" szomorújátékában Biczó István városi tanácsos szerepét játszotta. Arany János színészpályája azonban rövid életű volt, mert Debrecennek, és rövidesen a színészetnek is 1836 május első napjaiban búcsút mondott. Összesen huszonkétezer lépett fel színpadon. Ugyanitt próbálkozott Petőfi Sándor is a színészettel 1843—44-ben a Komlóssy Ferenc társulatában. Ekkor a színház egyik jegy szedőjénél lakott albérletben a róla elnevezett Petőfi tér délkeleti sarkán állott kis földszintes házban, melynek a helyén jelenleg az új állomás épület hivatali szárnya áll. E lakása ablakából kitekintve látta a Várad utcai temetőbe induló halottas menetet elhaladni, melynek hatása alatt írta a „Temetésre szól az ének" című szomorú versét. Nehéz és szűkös napjait az „Egy telem Debrecenben" című versében örökítette meg. Igaz, hogy egyik sikerét is itt érte meg 1846-ban, mikor rövid kísérletezés után mint híres költő váratlanul megjelent a Nánássy-féle színházban, egy novemberi estén, amikor éppen Szigligeti „Két pisztoly" című darabját játszották. Petőfit a nézőközönség megéljenezte, Prielle Kornélia pedig, a színdarab dalbetétje helyett „A virágnak megtiltani nem lehet" kezdetű közismert Petőfi-dalt énekelte el. Az egykori feljegyzések szerint ekkor Petőfi szerelemre lobbant és megkérte Prielle Kornélia kezét. Még aznap éjjel, az előadás után felkeresték a katolikus, majd a református lelkészi hivatalt, de dispenzáció nélkül egyik pap sem eskette meg őket. Másnap és soha többet nem is jelentkeztek ismét, és a házasságból semmi sem lett. Az 1848—49 évi szabadságharc a színészet fejlődésében jelentős változást nem hozott. A kormány Debrecenbe történt átköltözésével a város az események központjába került, és ennek láza mindent elhomályosított. IgyAbday Sándor, ki ez időben a debreceni színiigazgató volt, a szabadságharc szomorú vége után 1849. október 10-én beadott folyamodványában a színjátszási engedély iránti kérelmét azzal támasztja alá, hogy ő a kormány itt tartózkodása alatt „a külső sóháznál levő magazinban, mint székek és sütő asszonyokra ügyelő kenyér-comissiarus töltött negyedfél hónapot, a muszkák itt létekor pedig a Derecskey-ház alatt levő boltban a lisztkiadás és kenyérsütéssel foglalkozott." Valószínűen ez időben komolyabb társulata sem lehetett. Kérését azzal teljesítették, hogy az „árendát a Nánássy családnak minden előadás után pontosan fizesse." Ezt követően szinte évenként váltogatták egymást a színiigazgatók. A szabadságharc után egy időre Debrecen is elvesztette önállóságát. A város vezetőségének élére a császári kormány megbízottja került, kivel szemben a lakosság állandó bizalmatlansággal volt. Ennek ellenére a tanács nem engedte az állandó színház létesítésének gondolatát elaludni és már 1852-ben, majd 1853-ban felterjesztéseket küldött a kormányzathoz a színház építésének engedélyezése iránt. Azokat a városokat ahol korábban állandó színházat létesítettek, felkeresték az építési tervek és tapasztalt eredmények megszerzése érdekében. Minthogy azonban a régi Varga-szín árából befolyt összeg, mint a színház építési alaptőkéje igen lassan gyarapodott, ami a szükséglet alig egytizedét tette ki, és a hiányzó összeget kölcsön felvételével, valamint kamatozó részvények kibocsájtásával kí167