A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1962-1964 (Debrecen, 1965)

Dankó Imre: A hajdúkutatás jelenlegi állása és feladatai - Dankó Imre: Szosztojaune i predctojasue zadacsi iszszlegovanija gajducsesztva

dú-folklór szegénységét annak ellenére tudomásul vettük, hogy a szomszédos népek hajdúköltészete (újgörög kleftisz, bolgár hajdút, szerb hajdúk, román haiducbállad ák) idén gazdag és művészileg rendkívül magas szintű. Ennek a negatívumnak nem is kerestük az okát. Kevesen vették észre, hogy a magyar hajdú szó a XVIII. század elejétől kezdődően lényeges jelentésváltozáson ment keresztül. A XVI. századi „rabló, szegénylegény", de azért népi hős „hajdú" jelentése a XVII. században katona, szabadsághős jelentést kapott. A XVIII. században a szó jelentése tovább bővült és általánosságban elhomályosította az előbbi jelentéseket. Minthogy a hajdúk egy része földesúri, megyei és városi szolgálatba állt és nevük urasági, illetőleg megyei vagy városi hajdú lett, a népi hős jelentését teljesen elvesztette. Sőt, a „botos hajdú" elnevezés azt is bizonyította, hogy a hajdúk egyrésze a kizsákmányolás és az elnyomás eszközévé lett. Nyilvánvaló, hogy ilyen körülmények között a népköltészet nem tekintette őket pozitív személynek s ha néha-néha meg is emlékezett róluk, azt nem hízelgő formában tette. A környező népeknél ez a jelentésváltozás nem ment végbe. A különböző népek hajdúsága megmaradt szegény, földönfutó katona állapotában a nemzeti függetlenség védelmezőjének és ha olykor-olykor rabolt is, mégis népi hős volt, mert az antifeudális színezet mozgalmukban, életükben mindvégig megmaradt. A nép rokonszenvezett velük s így érthető, hogy a népköltészet tele van tetteik és nevesebb alakjaik dicsőítéssel. A hajdúköltészet különösen gazdag a bolgároknál, ahol a hajdutmozgalom az ország felszabadításában az egyik legkomolyabb tényező volt a múlt században és a legnagyobb bolgár költő is, Chriszto Botev, hajdutként halt hősi halált. Az elmondottakat összevetve megállapítjuk, hogy a délkeleteurópai népek hajdúköltészetének bizonyos mértékben a mi betyárköltészetünk felel meg. De csak bizonyos mértékben, mert a magyar viszonyok másneműsége miatt másfajta hajdú-folklórt is fel kell tételeznünk. Minthogy a magyar hajdúság jogi aktussal vált ki a nép közül, kiváltságolása alapján különült el és vált önálló ethnikai egységgé, amire többek között az erős jogi és történelmi tudat a jellemző; feltehető, hogy a történeti hagyományok, mondák hagyományoztatása terén komoly értékek rejtőznek még feltáratlanul. Ezt a feltevést különben az eddigi szórványos történeti mondakutatás mellett a legújabb idők kutatómunkája is igazolja. Ferenczi Imre úttörő jellegű, a Bocskai hagyományokat összegyűjtő munkásságára kell itt első renden gondolnunk.

5 Népnyelvi sajátosságokat viszonylag sokan kutattak. Számos adatközlés látott napvilágot, de sajnos, összefoglaló jellegű népnyelvi feldolgozásig kutatóink nem jutottak el. Maday Gyula ilyen szándékú munkáját, minden érdeme ellenére is, csak kezdeményezésnek tekinthetjük. A hajdú szociológiai kutatások majd teljesen hiányoznak, pedig nagyban segítették volna mind a történelmi, mind a néprajzi kutatásokat. Mindössze néhány összefoglaló jellegű, népszerű kiadvány statisztikai adataihoz fűzött szociográfiai megjegyzéseket, valamint e sorok írójának egy kiadatlan dolgozatát említhetjük meg idevonatkozóan. Pedig milyen értékes és sokoldalúan hasznosítható lett volna és lenne még ma is egy, a Veres Péter Az Alföld parasztsága című szociográfiájához hasonló hajdúsági összefoglalás. Az adott történelmi, gazdasági és társadalmi körülmények között rendkívül érdekes lett volna a hajdúvárosok szegénységének életét szociográfiailag felmérni, magyarázni. Ugyanez a helyzet a néplélektan — lélektan — területén is. A hajdúk lelkialkatára, lélektani sajátságaira vonatkozó ismereteinket néhány szépirodalmi műből, mint például Arany János műveiből, Mikszáth Aesculap az Alföldön című novellájából, Fehér Gábor vagy Móricz Pál elbeszéléseiből kell kiszedegetnünk. 50