A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1962-1964 (Debrecen, 1965)

Adatközlések - Ujváry Zoltán: A „Mennyből jött levél” népi párhuzamai (Adatok a parasztság antiklerális megnyilvánulásaihoz)

Ilyen rósz álapotába eszébe juta mégis Hogy mán sorsán nem segíthet száz nyüstü nyelveségis No vigyee el hát az ördög azta sok hitványságot De mit adhat érte jobat lásuk a meny országot Ha jók amik ot bent vágynak job jókor hozá fogni menjünk be hát mert nem szoktam idekin átsorogni Nosza édes Péter uram emelitse ülepét Egy kapus csak betsüjemeg egy ij aszony it létét ez mégis iletlen dolog mond ádám az álványról amit ez az aszony csinál Czenknéhez eképen szól Kivagy lányom azt szép szóval ad elő Ládé erő hatalomal ide egy lélek sem jő Biz én néhai boldogult édes szép apám uram Czenkné vagyok tavaj nyáron hólt meg az édes uram az óta sokat szevetem mint özvegy hiszen tugya Hogy az aszony egy felől ég másfelől sir mint nyersfa Sok szenvedéseim után ide már csak bé menék megpihenek ha ezek a guta trázsák engednék Saj leányom baj van bened mondják hogy nyelves voltál Katzérságban torkoságba fülig büborékoltál Ugyan kérem még azt nékem szép apám uram mondja Kendnek öreg tudja meg hogy nem vagyok ám bolodja Uram fija ő a torkos őete meg az almát mi nyomorult maradéki nyögve nyejük torzsáját Még is ő megmérhetetlen torkoságával otüll Nem botsátna be még ha kerdezük letsepüll De nem adig van ám az nemis adig let volna De éva anyánk megsegité hogy igazságot szólna Azért maga mint aszony szintúgy vágy van perelni Látam hogy már az ajakát kezdé emelni Tartóztata a félelem dehogy csufá nelégyen Ádámhoz ment ha semitsem tudna csak oda megyén szépen Jöjön be édes apjukom hogy van it süvegetlen nem tugya hogy ha igy it áll nyavaját kap hirtelen Azután megint rá kötjük piksisre és tubákra A mit én kuporitgatam alamizsnálkodásra Kapót a tanátson ádám éva is meg ürüle Hogy aszonyi kis fortéja most is szépen elsüle maga is szárazon marat hej pedig de féltem én mert Czenkné ám olyan aszony tul tesz a maganemén Inén hát első szüleink kevés bajai elmentek Hanem jötek az álványra ismét más meg más szentek Kiközt Jákob pátriáka a szüntelen nyelvelő Czenknére megint rá kiált a pokolban menjen ő Ne lármáza fell a szent hely ünepi szentségét Ne fertőztese a csendeshely ünepi csendeségét Én nem fertőztetedbe te vén ravasz róka Tán nem tudják hogy szetedrá Ézsaut a bátyádat Egy kis orjátlan lentsével hogy vakitád apádat már azóta a példádon mások sokra mentenek