A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1962-1964 (Debrecen, 1965)

Adatközlések - Béres András: Utcai árusok, vándorköszörűsök

forint. 1938—40 körül egy kés tizenöt fillér, egy bárd harminc fillér, egy jó olló huszonöt-harminc fillér, míg egy borotva köszörülése nyolcvan fillértől egy pengőig került. Az alku vagy egyezség szintén hagyományos forma. Talán egyidős a mesterséggel. A munkát végző árajánlatának összeegyeztetése a megrendelő véleményével sokszor hosszabb időt vett igénybe, mint gyakorta a tényleges munka, mert a munkáltató kuncsaftot nem volt szabad elszalasztani. Vásár vagy vándorlás közbeni munka után gyakran összekerültek egymással a köszörűsök. Ilyenkor elbeszélték, hogyan sikerült a kereset. Hol panaszkodtak, hol dicsekedtek, de arról ritkán esett szó hogy valaki is nagyon sok keresetről adhatott számot. Ittak egy-két nagyfröccsöt, s az áldomás után továbbindultak. Megtörtént, hogy a legközelebbi vásárig nem is találkoztak egymással. Ki-ki hajtotta saját megélhetési lehetőségét. Nem volt valami bőséges a megélhetési lehetőség, de meg lehetett élni, sőt a takarékosság alapján még valamit ragasztani is tudott háztáji gazdaságához. Egy kis házat, évenként egy kis disznót csak beszerezhetett. Ez segített abban, hogy az úti tarisznyát nem üresen kellett elvinni. Útra vittek egy kis szalonnát, hagymát, kenyeret majdcsak mindenütt beszerezhettek. A napi koszt elmaradhatatlan része volt früstökre egy kis pálinka. A nagy utazás, géptolás kimerítette az embert. Aztán dolgoztak, majd nyolc óra tájon beszóltak az ismerős helyen: „Itt van egy darab szalonna, üssenek rá egy pár tojást, megreggelizünk." Ebédre is gyakran szárazat ettek, vagy egy kis levest kaptak némi munkáért, nagyritkán. Vacsorára szintén tojást süttettek, vagy szalonnát. Étkezdék korábban nem voltak, vagy ha voltak is, nem tellett arra a vékonypénzű vándorkisiparosoknak, a slajfereseknek. A felszabadulás utáni gyorsan változó évek rohanó élettempója erősen csökkentette a kereseti lehetőséget, a közlekedés jobb állapota, a falu és város közelebb kerülése lényegesen megcsappantotta az érdeklődést a vándorköszörűsök tevékenysége iránt, s megnövesztette a műköszörűsök munkáját. Egy elhaló magán kisiparág utolsó képviselőit láthatjuk még most munkában, akik hagyományos munkaeszközöket őriznek, apáiktól, elődeiktől tanult hagyományos munkamódon dolgoznak, míg helyüket végképp el nem foglalja a fejlettebb technikai eszközökkel rendelkező szocialista szolgáltatóipar. A Déri Múzeum e vándorló mesterség anyagának megörökítéséhez hasonlóan szerzi meg a kézművesiparok felszerelési tárgyait és örökíti meg magnetofonon, lejegyzésekben munkamenetét, s ezen keresztül lehetővé válik kiállításban való olyan bemutatása, mely a feljegyzés és megörökítés mellett beszédes tárgyi bizonyítékait nyújtja a vándorköszörűsökhöz hasonlóan elhaló iparágaknak. Adatközlők: Tokaji László, Hajdúsámson, Harangi u. 15. szám alatti lakos Tokaji András, Debrecen, Szegfű u. 33. szám alatti lakos vándorköszörűsök. A gyűjtés magnetofonnal történt, 1958. okt. 17-én. 379