A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1962-1964 (Debrecen, 1965)

Adatközlések - Béres András: Utcai árusok, vándorköszörűsök

A kartellt jobban szeretik. Akkor rendesebb munkát végez mindenki, s az arányos kereset is biztosítva van.„De hogyha én nem vagyok kartellbe, engem nem fogadna be a csoport, én abba iparkodnék, hogy minél többet megcsináljak. Akkor én elhibázom a munkát, nem úgy dógozom ki, hogy minél többet én ragadjak el,apíztmeg eltegyem. Akkor nem jó munka megyén kifele. Hanem ha kartellbe van az ember nyugodtabban csinálja, azt a pár fillért úgyis megkapja. Az árt is jobban fent tudjuk tartani, mert akkor mindegy, akarmékhez megyén, mindenütt egy. De akkor, hogyha külön vagyok, ha odahoznak valamit, azt mondom, hogy tíz forintír csinálom, oszt azt mondja az illető, hogy hetet ád írté, de akkor nem engedem el, hanem megcsinálom, mert inkább én vállaljam. De ha kartellbe vagyunk ugyan mindegy akarmékhe megy. Nyugodtabb munkát tehet az ember kartellbe." Vásárban, zsibogóban sorban egymás mellett állnak. Jól hallják az egyezséget. Sőt figyelik is, mert számontartott összegnek kell bekerülnie a kartellzacskóba vagy kartell-ládába. Így nyugodtak, mert a keresetet arányosan széjjellökik, a kereset miatt nem sietnek, nem pocsékolják el a munkát. A környéken két köszörűst tartanak számon, aki nem áll sohasem kartellbe, egy öreg debreceni mester és egy Kálióba való Mészáros nevezetű ember. Nem szeretik Mészárost, mert: „Ha én leállók és így beszélek az illetővel és ha nem látom űtet, akkor az illetőnek így teszen, integet, hogy jöjjön énhozzám, én műköszörűs vagyok. Híjjá odafelé. Azt mondja, hogy műköszörűs, de ípp olyan mint mi vagyunk. Csakhát ű mán Hadházon nagyon rígen nem vót, mert nem lehet neki. Nem olyan engedélye van. A mienk az egísz ország területire szól." Amikor karteÜben vannak, felelősek egymásért. Nemcsak a munkáért, hanem azért is, hogy el ne tűnjön valami, meg a munkadíj pontosan bekerüljön a kartell-ládába. Mint mondják, a cigányból lett köszörűsök nem olyan lelkiismeretesek. Megtörtént, hogy összevágta a munkát és amikor belökte a pénzt a közösbe, fele a markában maradt. Az ilyet aztán kiközösítik maguk közül. Ilyenkor közös a felelősség, közös a kár és közös az eredmény. A vándorköszörűsök saját munkájukat tartják olyan jónak, mint a műköszörűsét, de a műköszörűs tükörfénnyel dolgozik, a vándorköszörűs marós csiszolóporral, s nem tudnak olyan finom kivitelt biztosítani. A munka alkura megy, nem úgy, mint a műköszörűsnél. Ott szabott ár van, itt alku az egyezség alapja. „Mikor odamegy valaki, azt mondja: — Vón itt egy borotva. — Mutassa. — Mennyiír csinálná meg ? Megnízem a borotvát: — 10 forint. — Aggyá csak vissza. Akkor elviszi, beígir három, nígy forintot. Van olyan borotva, hogy olyan vastag, hogy az ember alig tudja kidógozni, oszt fizetne öt-hat forintot. Akkor mondja a köszörűs: — Majd vigye be a műköszörűshöz, megmondja az mennyibe kerül. Akkor eltávozik tüllünk." A megrendelők sokszor félnek, hogy az utcai köszörűs nem csinálja meg úgy, mint a műköszörűs, arról nem is beszélve, hogy olcsóbb munkát szeretne, de ugyanolyan jót, hiszen ez is éppenúgy beválik. De míg a műköszörűsnél szabott árért otthagyja, az utcai köszörűssel sokszor fillérekért alkuszik. A kés, zsebkés, konyhakés köszörülése két forint darabonként, egy bárd négy forint, amit havonta egyszer elég megcsinálni. Az olló háromötven, borotva tíz 378