A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1962-1964 (Debrecen, 1965)

Adatközlések - Béres András: Utcai árusok, vándorköszörűsök

megfizetni. Más alkalommal a tengelye törik el. Ilyenkor egy anyacsavart alátesznek, lyukasztóval, kalapáccsal kiütik belőle a tengelyt, aztán összenyitolják. A vándorköszörűsök foglalkozásukat üzletnek is tekintik, akiknek kuncsaftjai vannak. „Vannak más olyan rendes ösmerős emberek, falukon vannak rendes kuncsaftok. Ha elmegyek mondjuk Bökönybe, osztán nem vót otthun az illetó\ mert kiabálok az utcán oszt nem vót otthun, majd találkozok vele, mondja, hát nem jön mifelénk sose. Hát megint majd megyek. Ekkor és ekkor megyek. Vannak ilyen rendes kuncsaftok, várják az embert. Ha névről nem is, de sokat ismerünk. Ügyi űk jobban megismernek egyet, mint mink a sokat." Gyakorlatból természetszerűen ismerik, meg is tudják ítélni az embereket. Mások pedig csak azt nézik, hogy mi a munka. A vasárnapot, jóllehet ilyenkor különösen a szabolcsi falvakban jobban megy a munka, nagyobbára otthon töltik, családjuk körében vannak, amire a sok vándorlás, útonlét miatt egyébként alig jut idő. A vásár általában jó kereseti lehetőséget biztosít. A köszörűsök letartották а vásárt. Mindig a vásár bejáratánál a vásárszüen állottak fel, rendszeresen megszokott helyükön, hogy lássák itt van a köszörűs is. Egy-egy vásárban pl. Hajdúhadházon öten, hatan, heten voltak egyszerre. Valahogy mindegyik megélt. Ha nem is sok jutott, valamennyi munka csak akadt. A vásár rendszerint egy napig tartott. Ott került inkább munka, ahol be volt szoktatva a vásár. Itt Debrecenben a kiállítás és vásár alkalmával nemigen tették ki a köszörűjüket, legfeljebb az ilyen cigányból lett mesterek. Napjainkban ilyenféle kerül a legtöbb. Lassan kimúlik ez a mesterség is. „Mert falun is mán nem úgy tesznek, hogy van itt borotva, megcsináltatom. Zsilett kell és mennek a borbilyhoz. Ehhez meg nem kell köszörűs. Megosztán az van benne kéremszípen, hogy ezek mosmán mulandó dogok. Mer azt mondja, minek vigyem a vásárra, majd jön az uccára." A hortobágyi hídi vásárra pedig elvétve ment a köszörűs, mert víkony volt a kereset, vagy egyáltalán nem is volt. „Kéremszípen énnékem vót egy ismerősöm, mint Bálint Gyula köszörűs. Mán meghalt. Úgy leígett kéremszípen Hortobágyon, hogy a vásárrul hazafele jövő gyalogosok közt ű is tolta hazafele a köszörűt. Nem tudta feladni, és egy újvárosi ember adott neki egy liter borra valót a maradik pízibül Újvároson. Ez nem vót beszoktatva, hogy a hídivásárra menjünk." Debrecenben az üzletekbe való rendszeres bejárás és a zsibogóban szerdán, szombaton végzett munka jelent rendszeres munkaalkalmat. Legfeljebb télen nagyon hidegben nem állnak ki, amikor szorít az idő. Akkor sem faluzni nem lehet, sem a városban dolgozni, mert elfagyna a kezük kesztyű nélkül, abban pedig nem lehet dolgozni. Munkaszervezetükre jellemző az összetartás. Különösen a városokban van meg nagyon jól kialakult formája. Kartellben dolgoznak. A kartell annyit jelent, hogy egy csoportban dolgoznak, a kapott pénz közös kasszába kerül, a kereset közös. A köszörűsök kartellben végzett munkája nem mai keletű. „Ez mindig megvót, mikor az emberisig egyik a másikkal nem tudott egyezni. Amék nem tudott megegyezni, avval nem lehetett jóra jönni. Hát itt van aki velünk van, avval nem lehet megegyezni. Olyan magánakvaló ember az, fílti a munkát mindenkitűl. Minden garast magának akar. Ügy, hogyha dógozunk is, oszt hallja, hogy menynyír vállaltam fel egy ollót, vagy kést, vagy egy zsebkést, annyira figyeli, alig várja, hogy az a munka hozzá kerüljön. Pedig én megmondtam neki: En nem vagyok irigy enber, nem bánom akármennyit keres, ami énnekem akad, azt csinálom meg, ha neki akad ű is a magáét. De nem kívánhatja, hogy onnan jöjjön ide, vagy innen menjen oda. Azt mondhatja az ember, hogy: Munka nélkül a köszörűs. Ha akarja odahoza, ha nem akarja, hát nem hozza. Nekem is van kuncsaftom Debrecenben, neki is, bátyámnak meg falurul van, az meg űtet ismeri." 377