A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1962-1964 (Debrecen, 1965)

Tanulmányok - Sterbetz István: A magyar Alföld állatföldrajzi szerepe a hósármány (Plectophaenax nivalis L.) téli mozgalmában

Sterbetz István A magyar Alföld állatföldrajzi szerepe a hósármány (Plectrophaenax nivalis L.) téli mozgalmában Bár jó ideje megdőlt már az a korábbi felfogás, mely a magyar Alföldet a klimatikus jellegű euráziai stepperégióval azonosította, hazai szikeseink állatföldrajzi szempontból mégis sok tekintetben a távoli füvespuszták, litorális zónák és félsivatagok ökológiai viszonyait tükrözik. A szikesek sajátos növényzete, sóstavai, iszapzátonyai, talajviszonyai külön világot képviselnek az anthropogén hatások következtében egyre mélyrehatóbban átalakuló Európa közepén. Hortobágyi, Duna-Tisza-közi és dél-tiszántúli kutatásaim során néhány egyéb pusztai meg tundrái madárral egyetemben a hósármány (Plectrophaenax nivalis L.) esetében is helytállónak éreztem a fenti megállapításokat. E circumpolaris elterjedésű északi madár mozgalmának problémái és telelőterületeinek pontos körvonalazása még sok tekintetben tisztázatlanok. Az irodalom Európát érintő átvonulásának legdélibb pontjaként Észak-Afrikát említi, azonban telelőhelyeit illetően már a Baltikumtól kezdődően érdekeltté teszi az egész kontinest. Valamennyi szerző (Nietmahher 1937, Ticehurst in Witherby 1948, Spangenberg-Sudilowskaia in Dementiew 1954, Sokolowsky 1959) egybehangzó megállapítása, hogy a madár az ukrajnai stepperégiótól nyugatra csupán az Eszaki-Keletitengerpartzónában mozog tömegben és rendszeresen. Ezzel szemben Közép és Nyugat-Európában kisszámú, alkalmi vendégnek bizonyul. Moltoni (1962) ugyan 105 esztendő adatait összefoglaló munkájában rámutatott arra, hogy a hósármány a Pó síkságnak is majdnem minden évben előforduló madara, azonban feltűnő, hogy felsorolásában következetesen csak egyes példányokra, vagy ritkán legfeljebb néhány főnyi kis csapatokra szorítkoznak az utalásai. Portenkó (1959) Middendorf kifejezésével élve e fajt „Strich-Zugvögel"-nek nevezi és a madárvonulások kezdetleges formáját látja mozgalmának szeszélyes vonásokban bővelkedő megnyilvánulásaiban. A Kárpátmedence régebbi irodalma még szintén ritkaságnak tekinti ezt a madarat. Az utóbbi évtizedekben azonban a Hortobágy, a szegedi Fehértó, a Tisza — Maros háromszög és a Duna — Tisza közének alaposabb madártani feltárása során kitűnt, hogy a hósármány évente megjelenő, sokszor jelentős tömegeket produkáló, hosszasan elidéző vendége a magyar pusztáknak. Tőlünk délebbre a Balkánon viszont már ismét csak szórványos megkerülésekről tanúskodik az az irodalom (Tschuschi 1882,1884, 1888, 1887, Reiser 1891, 1894, 1939, Ruckner 1948, Matweiew 1950). Az a tény, hogy Európa belsejének, valamint a Balkánnak gyér adatszolgáltatása mellett a magyar Alföld ilyen feltűnő vonzerőről tanúskodik, nyilvánvalóvá teszi, hogy itt sajátos ökológiai adottságokkal állunk szemben, 315