A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1962-1964 (Debrecen, 1965)

Tanulmányok - Tóth Endre: Oláh Gábor utolsó évei

zási szerződés részletes megbeszélése végett. A találkozás december 30-án folyt le. Sőregi, aki első ízben járt nála, aprólékosan precíz leírást nyújt a költő sivár otthonáról, melyből érdemes bővebben idéznünk: „A három ablakos kis sárga ház nagykapuján belépve, hosszú, keskeny kopár udvaron találtam magam... A Kar utca felőli első udvari ajtó, a kissé L-alakú ház szögletében, az Oláh Gábor utcai lakásába nyílott... Az egy ablakos parányi előszobát két könyv- és egy ócska ruhaszekrény, ez utóbbi könyvekkel telerakva, jóformán megtöltötték... A szekrények tetején porlepett, üres ásványvizes üvegek sorakoztak tömegével. Balfelől egy félig nyitott üvegezett ajtó a költő kétablakos háló- és dolgozó-szobájába vezetett. Mindkét ajtófélfáról vászontörülközők, nadrág, házikabát és hasonlók lógtak alá... Az üvegajtón át előbb Tóth Endrét, a fiatal debreceni poétát pillantottam meg, aki érkezésemet jelezte mesterének. Mire beléptem, a hatalmas szálember papucsban, lábravalóban, körülfáslizott lábszárakkal, egy sárga kopott gumiköpenyfélében állott előttem. Lesoványodott arcával a szokottnál magasabbnak tűnt fel. Nagyon megöregedett. Szívélyesen fogadott, hellyel kínált. A kályha körül szenes- és fásláda, mellettük könyv és folyóirat halmazban, újságok. .. A falon három kép lógott: Benczúr Gyula Petőfijének színes reprodukciója, Zichy Mihály: Luther Wartburgban és a Messiás с közismert képeinek másolata. A kis íróasztalra rádió volt felszerelve, de csak pár hónap óta, amióta a szeme megromlott, hogy a magános órák gyorsabban teljenek. A beteg költő gondozatlan, sápadt arcával szemben ült velem s én megköszöntem neki szíves sorait, könyvtára és értékes kéziratai ajándékozásával intézetünk iránt tanúsított megtisztelő figyelmét. Majd igyekeztem vele elhitetni, hogy még jobban lesz, hogy még sokat fog alkotni, de ő csak legyintett: az ő élete már befejeződött!" Az igazgató elmondja, hogy a költőt megnyugvással töltötte el könyvtárának és kéziratainak gondos megőrzéséről tett nyilatkozata. Megállapodott az íróval, hogy jan. 6-án újra felkeresi és akkor a kéziratokat, jegyzékbe foglalva, át is veszi a múzeum részére. Erre a találkozóra azonban már nem került sor, mert 1942. január 5-én a költőt ismét — és ezúttal utoljára — beutalták a belgyógyászati klinikára, ahonnan többé nem is tért vissza otthonába. A klinikán ma is meglévő kórleletek között található egy 1927-ből származó, diabetikus étrend. Az előírt diétát azonban a költő — saját bevallása és orvosi megállapítás szerint is — több ízben megszakította, súlyosan veszélyeztetve ezáltal gyógyulását, sőt elősegítve betegsége idő előtti elhatalmasodását. Dr. Főmet Béla professzor, a belgyógyászati klinika akkori és jelenlegi vezetője szerint, ezidőtájt a cukorbetegségből eredő érrendszeri bántalmak már annyira súlyosodtak a költőnél, hogy orvosilag előrelátható volt a megállíthatatlan folyamat. A hipertónia fokozódott, a látási képesség minimálisra csökkent, a szervek rendellenes működése következtében ödéma (vizenyő) lépett fel, mely márciustól kezdve gyorsuló ütemben növekedett. Fornet profeszszor megállapítása és visszaemlékezése szerint Oláh Gábor „egyensúlyát vesztett ember, a köznapitól lényegesen elütő intellektus volt."

32 Egy, ugyancsak a kórleletek közt megőrzött nyilatkozatában a költő bocsánatot kér kezelő orvosaitól, Udvardy, Zsadon és Héger doktoroktól, amiért — szándéka ellenére megsértette őket. Egyik rohama alkalmával ugyanis az ápolónők előtt azt a kijelentést tette: „A fene egye meg az egészet!" Ezt ő a saját állapotára értette s nem a gyógyulásáért mindent elkövető orvosaira. 288