A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1962-1964 (Debrecen, 1965)

Tanulmányok - Tóth Endre: Oláh Gábor utolsó évei

Neuraszténiából— üldözési mánia Nyugalomba vonulásáról első ízben 1938 végén ír naplójában. Ismerősei faggatják: miért nem megy már nyugdíjba? De ekkor még nem akar, bár már 34 éve tanár, kilenc évet elvesztett a kollégiumban, ahol mint napidíjas könyvtártiszt működött. Ezt az időt nem számították be az állami szolgálatába. „Velem is roppant nemesen bánt kisebbik hazám és református egyházam. így csak 1949-ben, 69 éves koromban mehetnék teljes fizetéssel nyugdíjba. Csakhogy azt már nem érem meg!" — panaszkodik jogos keserűséggel.

18 Az 1939—40-es tanévben állandósuló betegeskedése miatt csökkentik órái számát. Hetenként 12 órát kell adnia. 1939 karácsonyán mégis azt jegyzi fel: a tanári munka minden idejét elveszi. Olvasni csak estelente tud. A téli szünetben lefordítja Francis Jammes: Az élet diadala című verseskötetének második darabját, az Existences-t. „Óh, ez a sivár tanárság kiszárasztja belőlem a lelkemet. Pedig úgy hívna a próba mezője.. . Harmincöt éve vagyok tanár, most mennék nyugdíjba. Ezt várom. Lehet, hogy elkéstem. Lehet, hogy nem engedik az istenek," — írja lemondással vegyes nosztalgiával az elfutó élet iránt.

19 A karácsonyi szünet elmúltával komisz, hideg-rideg tél köszönt be. „Soha ennyi fát el nem fűtöttem, soha ennyi szenet el nem füstöltem," — dohog nyűgösen a költő, aki belépett a hatvanadik évébe. Az 1927-ben kezdődött és fokozatosan elhatalmasodó cukorbaja s ebből eredő több rendbeli betegsége nagyon elszívják az erejét. 1940 február elején jelentkezik az az első súlyosabb neurotikus jellegű rosszullét, ami már inkább agyhűdésnek nevezhető. Délutántól szaggató fejfájás után félórás megszakításokkal egész hajnalig hányingerek gyötrik, szeme előtt fénykarikák szikráznak. Takarítóasszonyának egy darab papírra föl akarja írni, hogy reggel, megérkezése után azonnal hívjon orvost, de nem bírja leírni ezt a pár sort sem. A látóidegeket és az ágybéli írásközpontot bénulás érte. О maga is arra gyanakszik, hogy szélhűdés, agyvérzés, vagy agybénulás érte. Ráadásul az influenza is megtámadja, légcsőhuruttal párosul, mely hónapokig kínozza. A cukorbaj ellen hiába szed naponta 56 egység insulint, már az sem állíthatja meg a szervezet felbomló egyensúlyát. Panaszkodik, hogy akuttá váló hörghurutja miatt énekelni sem tud, pedig nagyon szeretett dalolni, különösen opera-áriákat, régi magyar népdalokat és diáknótákat. Érdekes, hogy a szépirodalom és az irodalomtudomány szinte minden ágát művelő költő a művészet többi ágai felé is vonzódott és kísérletezett. Már említettük színészi hajlamait (fiatal korában statisztált a Nemzetiben); kéziratai között — talán az írói ihlet kihagyásai közben keletkezett — sok ceruzarajz is található, előszeretettel ábrázolt női aktokat és férfi-portrékat. Rajongott az ének- és zeneirodalomért. Reethoven és Wagner voltak az eszményei, akikről és akikhez elragadtatott, hódoló költeményeket írt, s amint Kardos Albert írja: „a Csokonai Kör 1935 november 3-i emlékünnepélyén Liszt Ferenc nemzeti és nemzetközi jelentőségét olyan szakavatottsággal és elmeéllel fejtegette, mintha mindig zenetörténelemmel és zenekritikával foglalkozott volna."

20 A tanári pályán, az iskolában eltöltött utolsó éve egyre súlyosodó izgalmak s a betegségek egymást érő hullámai között telik el. Felzaklatott idegállapota, saját bajai, tehetetlensége miatti hipochondriás ingerlékenysége szinte üldözési mániává fajul. Panaszkodik, hogy az iskolában a fiúk részéről soha sem érte annyi gyalázat, mint ekkor. „Mintha valaki tudatosan, akarattal izgatta, uszította volna a diákokat ellenem," — írja felháborodottan s a kezdődő rögeszméjétől már megmérgezve, majd így folytatja: „Különösen a VI. osztállyal volt rengeteg ba282