A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1962-1964 (Debrecen, 1965)

Tanulmányok - Ferenczi Imre: A török küzdelmek emléke a Hajdú-Bihar mondahagyományában

lyek a műfaji kereteken túl az egyetemes összefüggések felé mutatnak. A tradicionális jellegű prózakincsnek az az egysége, amelyet monda néven tartunk számon, s ennek egyik megnyilvánulási formája, a történeti monda korántsem mondható homogénnek.

29 Sajátos vonásai ellenére is 30 a rokon műfajoktól (mese, legenda) nehezen választható el, s Röhrich, L. szerint a közös vonások nagyobb figyelmet érdemelnek, mint amilyenben eddig részesítették azokat.

31 Mindezeket tekintetbe véve adataink csoportosításánál azt a magatartást vesszük alapul, amely a mondaként említett információkban kifejezésre jut. Ennek megfelelően két jellemző típusa van a hajdú hagyományoknak, ezeket A ill. В jelzéssel állítjuk egymás mellé. A-típus. Az ide sorolható információk szinte teljes mértékig nélkülözik a költői elemeket: szimpla explikációk, fiktív vagy valóban létező tárgyak, jelenségek elképzelt vagy valóban megtörtént események többé-kevésbé sikerült 'racionális' megokolásai, értelmezései. Rendszerint helynévmagyarázatok. Jóllehet ugyan, valaha igaznak vélt explikációk voltak, a mai megítélés szerint hamisak, olykor tévhiten alapuló szubjektív értelmezések.

32 B-típus. Mindenekelőtt rá kell mutatnunk arra, hogy történeti népmonda fogalmát nem szűkíthetjük le általános érvényűén a topográfiai képződményeknek, neves személyek vállalkozásainak magyarázatát nyújtó egyszerű beszámolókra, mint Honti J. tette.

33 Nyomatékkal hangsúlyozzuk korábbi nézetünket, hogy minél több megfigyelésre és mondafeljegyzésre van szükség a történeti népmonda belső életének megismeréséhez.

34 Mi tágabb értelemben fogjuk fel a fogalmat, amikor A és В típust alkotunk meg, vagyis két különböző minőségű elbeszéléssel számolunk. Ebbe a csoportba a 'költői vonás'-okat tartalmazó elbeszélések sorolandók; bennük a világ dolgainak megítélése sajátos filozófia szerint történik. A közösségben — s ez ma is megfigyelhető — mindig találhatók a méretek felfokozását kedvelő, a realitást a szokottól erősen eltérően, szubjektíven értelmező egyedek, akik a cselekmények lejátszódásának intervallumát fokozzák, szereplőiknek egyéniségét pozitív vagy negatív irányban tágítják. Ezért hajlanak a személyek és körülmények tipizálására, s akaratlanul is a mesei kifejezőkészletre támaszkodnak.

35 Nyilvánvalóan a szemléletmód kérdése a fontos. Arra vonatkozóan ugyanis, amit valóságnak (igazságnak) fogunk fel, lehetetlen minden korra és emberre érvényes mércét felállítani, sőt ugyanabban az időben egy közösségen belül is ingadozás mutatkozhat. Tény, hogy érvényesül egy helytől és körülménytől függő norma, ami mértékül szolgál, ill. kiindulási pont az elbeszélések valóságtartalmának megítélésében. A valóság határainak módosulása a racionalizálódással párhuzamosan halad, csakhogy az adott időben és az adott helyen ideálisnak vehető racionahzáltsági fok korántsem érvényes mindenkire. A normatív értelmű fokozatig, képletesen szólva az X minőségig hosszú sort lehet felállítani. Az ingadozás abban fejeződik ki, hogy az érzelmi-racionális ellentétpár hogyan viszonylik a belső és külső világhoz, helyesebben melyiknek van nagyobb szerepe a valóság megragadásában.

36 Esetünkben úgy értendő, hogy az ingadozás a történelem megítélésében jut felszínre, mert nem kétséges, hogy két nép küzdelmét másképp ítéli meg az egyik fél és másképp a másik fél, sőt egy népen belül is eltérés mutatkozhat az uralkodó osztály és a néptömegek nézőpontjában. Az elmondottakkal függ össze, hogy a történeti mondaköltészetben a konkrét látásmódnak megfelelően az adott etikai magatartás, mint a történelmi 'valóság' része elsősorban személyhez kapcsolva kerül megfogalmazásra. A mondahősök az egykori magyar—török ellentét érzéséből táplálkozó erkölcsi magatartás hordozói, akikben — a magyar nézőpontnak megfelelően — a pozitív emberi vonások (bátorság, ügyesség stb.) dominálnak. A történeti mondának ez a vonása 245