A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1962-1964 (Debrecen, 1965)

Tanulmányok - Merényi László: Antimilitarista mozgalmak Debrecenben az 1912-14. évi balkáni háború alatt

né — mondta Batthyány Tivadar — ha a monarchia is belekeveredne a háborúba, de nekünk erre semmi szükségünk, s már most tiltakozni kell ellene."

18 „Nem kell háború!"— ezt hirdette a szocialista Bokányi Dezső is.

19 A legnagyobb érdeklődést Károlyi Mihály beszéde keltette. „A fegyveres beavatkozás ellen minden erőnkből tiltakoznunk kell — állapította meg a nagy magyar hazafi. — Megengedhetetlen, hogy a monarchia hátbatámadja a balkáni népeket."

20 A tömeg közben háborúellenes jelszavakat harsogott. Valahányszor a Balkánról esett szó, „Vigye a fogát oda a piszkos Tisza!" felkiáltások özöne mutatta meg a debreceni nép érzelmeit.

21 A gyűlés végén — Juhász Nagy Sándor javaslatára — határozatot hoztak, melyben a város népe tiltakozott a militarizmus ellen.

22 Az október 27-i debreceni megmozdulás országos viszonylatban is számottevő volt. Alig néhány nappal ezután megmozdulásra került sor Debrecenben. Október 30-án országszerte szociáldemokrata gyűlések zajlottak le a béke tárgyában. Ezen a napon Debrecenben többezer ember jelent meg a Munkásotthonban. Laboncz András, a helyi szociáldemokrácia régi harcosa foglalkozott a háborús veszély kérdésével. A gyűlés végén a résztvevők határozatilag emelték fel tiltakozó szavukat a militarizmus népellenes terveivel szemben.

23 Mialatt a megmozdulás tartott, a helyi rendőrség készenlétben állt esetleges zavargások elfojtására. Beavatkozására azonban nem került sor, s így az összejövetel lefolyása békés volt.

24 November elején érte el országos viszonylatban tetőfokát a háború elleni mozgalom. Ez figyelhető meg ekkor Debrecenben is. A kormányzat háborús előkészületeinek újabb jelei növelték itt is a lakosság felháborodását. A helyi ellenzéki sajtó leleplezte, hogy ezekben a napokban sok debreceni hadkötelest vittek a szerb határra. Ezt a katonai hatóságok iiem nyíltan csinálták — félve a közvélemény haragjától —, hanem cselt alkalmaztak. Civil ruhába öltöztetve őket, kisebb csoportokban egy-egy altiszt kíséretében hagyták el e jobb sorsra érdemes debreceni ifjak városukat; sok itteni szülő „csak utólag tudta meg, hogy fiát a balkáni tűzfészek közvetlen közelébe vitték."

25 A sajtó nap mint nap közölt ezzel kapcsolatban háború-ellenes cikkeket. Űj jelszó kezdett november elején terjedni országszerte. „Éljen a köztársaság!" — harsant e kiáltás, jelezve hgy a magyar nép széles tömegei szeretnének szabadulni nemcsak a háborús veszélytől, hanem az azt felidéző habsburgi „császári és királyi" monarchiától is. E jelszó visszhangra talált Debrecenben is (melynek Nagytemploma egyszer már tanúja volt a respublika kikiáltásának). A debreceni köztársaságiak — Jánosi Zoltán vezetésével — november 19-én alakuló gyűlést is tartottak, „ami fényes bizonyossága a debreceni polgárság lángoló hazaszeretetének."

26 Ugyancsak a köztársaságot éltették a november 17-i munkásmegmozduláson is. Ezen a napon szociáldemokrata gyűlések zajlottak le az egész országban. A debreceni november 17-i demonstráción mintegy ezren vettek részt. Lef kovits Vilmos mondott háborúellenes beszédet, melyet a tömeg részéről antimilitarista és köztársasági közbekiáltások kísértek.

27 A republikánus eszme terjedése a tömegek radikalizálódásának kétségtelen jele volt. November második felében nehéz idők köszöntöttek a háborúellenes mozgalomra. Mivel a rendkívül kiélezett helyzetben a hadüzenet bármelyik napon bekövetkezhetett, a kormányzat hozzákezdett a békeakciók nyílt elnyomásához. Debrecenbe is elküldték a rendelkezést, hogy karhatalmi szervek erélyesen lépjenek fel „mindenféle katonaellenes propaganda avagy szervezkedés... megakadályozásra."

28 A hatósági nyomás következtében,Debrecenben is visszaesett a mozgalom. Ez azonban nem jelentette azt, hogy meg is szűnt volna. Ennek tanúbizonysága volt a debreceni függetlenségiek november 24-i nyilvános felolvasó 237