A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1962-1964 (Debrecen, 1965)

Tanulmányok - Komoróczy György: A királyi kisebb haszonvételek Debrecen feudáliskori történetében 1848-ig

volna részesülni a javakból, de a szándékukat a magisztrátus megakadályozta. Itt kerültek szembe egymással a későbben kirobbant polgári forradalom tömegbázisát jelző kispolgári személyek, a szegényebb polgárság, azokkal a városi patríciusokkal, akik maguk is a polgári forradalomért harcoltak, mert egyenjogúságot kívántak a nemességgel és szét akarták rombolni a feudális kötöttségeket, de lefelé: saját kispolgári tömegeik irányában megálltak a korábbi állapotok sorompóinál. Lefelé a szokásjogot védelmezték, a nemességgel való kapcsolatot tekintve teljes jogegyenlőség kivívásáért küzdöttek. Ez a kettős arculat jellemezte Debrecen patríciusainak állásfoglalását. Még erőteljesebben jelentkezett a kishaszonvételekkel kapcsolatban egymással szembe kerülő két álláspont harca a XVIII. sz. végén, amikor Vécsey személyében aktív és a gazdasági ügyekhez kiválóan értő királyi biztos került Debrecen élére. A probléma magja az volt, vajon a városi vagyon s azon belül a kishaszonvételekből eredő javadalmak kezelése házilag történjék-e, vagy pedig bérlet útján. Előbbi mellett évtizedeken át kitartott a senatus, míg a bérleti gazdálkodást a királyi biztoson kívül maga a választott hites közönség is szerette volna megvalósítani. Az ügyben 1789-ben egy önálló bizottság megalakítása vált szükségessé, amely Klobusitzky Antal vezetése alatt több szakértő emberből állott: feladata az volt, hogy „a gazdasági javak kezelésének megjavítására irányuló tárgyalások" eredményeit rendszerbe foglalja. A bizottság terjedelmes jegyzőkönyvben dolgozta ki észrevételeit, de ezek nem valósultak meg a tanács ellenállása miatt, legföljebb néhány gondolattal az 1830-as években találkozunk ismét. A tárgyalások menete alapján megállapítható más történelmi források adataihoz hasonlóan, hogy Deb^ ;cen akkori vezetőségéből hiányzott a tervszerű gazdaságpolitikai koncepció, hogy munkájukat inkább a mindennapi feladatok irányításának bürokratikus módszerei jellemezték; hogy az ellenőrzés területén nem mindenkor az összpolgárság érdekeit tartotta szem előtt a senatus, hanem a vezető tisztségviselők egyéni jövedelmének fokozása is szerepet játszott tevékenységük során, nem találták meg a jövedelmek fokozásának és elsősorban az ingatlanok értékesítésének kellő lehetőségeit, még kevésbé kerestek új utat a királyi kishaszonvételek gazdag forrásainak értékesítésénél. A feudális-korban áthidalhatatlan ellentmondás támadt a jövedelmek fokozásának állandó igénye és a bevételi források hasznosításának elavult formái között; ez az ellentmondás szélesre tágult a XVIII. sz. végétől kezdődően s ellentétbe ment át a polgári forradalom előestéjén. Az ellentmondásokat néhány adattal szeretnénk megvilágítani. Többek között 1772-ben a városi tanács tárgyalta a beneficiumok ügyét s a XVIII. sz. mázodik felében meghonosodott kávéméréssel kapcsolatban elrendelte, hogy azt tartsák fenn házi kezelésben, csupán országos vásárok idején adják bérbe. A helyes követelmény éppen az lett volna, hogy ha egyáltalán házi kezelésben marad meg a kávémérés, akkor az országoss vásárok idején az ideiglenes személyzet szaporításával aknázzák ki a nagyobb mérvű fogyasztás adottságait. A tanács inkább viselte a kisebb forgalom hátrányait a házi kezelés révén, mint a nagy forgalom előnyeit a létszámemelés átmeneti megoldása folytán.

42 A XVIII. sz.-ban a városi tanács a kishaszonvételek bérleti úton történő értékesítésétől azért is tartózkodott, mert félt a bérleti díjak hátraléka miatt. Kétségtelen, hogy a bérlettel bizonyos fokú adminisztrációs költség járt együtt, fokozottabban kellett ellenőrizni az elszámolásokat és átmenetileg valóban kiesett 228