A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1962-1964 (Debrecen, 1965)

Tanulmányok - Komoróczy György: A királyi kisebb haszonvételek Debrecen feudáliskori történetében 1848-ig

a faizás, a szabad legeltetés, a vámmentesség, a halászat stb. De visszaélések jelentkeztek abban is, hogy közvetlen korrupció hibájába és bűnébe estek hivataluk gyakorlása közben egyes tisztségviselők s ezek a korrupciók a XVIII. sz. második felétől kezdődően csaknem általánossá váltak. A jövedelmek kellő célszerűséggel történő felhasználása: ez vezette az állami szerveket és ez irányította a városi vezetés haladó elemeit is, szemben azokkal a visszahúzó erőkkel, amelyek a XVI. sz. óta kialakult gazdálkodási rendszert kívánták fenntartani még azokban az időszakokban is, amikor azok már elavulttá váltak. A városi jövedelmek számbavételének céljából 1735. december 17-én a Szepesi Kamara rendelkezésére Debrecen jelentést tett az összes városi jövedelemforrásokról. E jelentésében kimutatta a kishaszonvételekből származó jövedelmeket és azok adminisztrációjára fordított kiadásokat.

40 A birtokok ismertetése után elmondotta a jelentés, hogy a városnak két serfőzője van, egy pálinkafőzőn kívül, a hetipiacból évenként átlag 875 fr. tiszta jövedelme származik; összesen 18 korcsma fölött rendelkezik, melyek közül 6 a város árkán kívül fekszik, nevezetesen Macson, Mátán, Szákahalmán, Kispércsen, Halápon, Látóteleken. Ezeknek átlagos jövedelme évi 10 407 forint. A nagyvásárok évenkénti tiszta jövedelme hozzávetőleg 1056 forint; a Máta és Ohat területén folyó halászatból és horgászatból a város bevétele évi 195 forint; a Hortobágy folyón átvezető hídvám összege évi 2975 forint; a húsvágatásból kb. 300 forintot vételez be évenként. A továbbiakban a jelentés felsorolja a város tulajdonában, egyszersmind közületi kezelésében levő összes intézményeket, ipari és kereskedelmi üzemegységeket, melyeknek léte a földhöztapadó kishaszonvételi joghoz fűződik, közöttük a korcsmákat, serházakat, pálinkafőzőket, nyomdát, sertésvágóhídat, piacjövedelmet, boltokat. Az adatok az 1733—1735. évek közötti állapotokat tükrözik, három évre visszamenőleges számítással. A Magyar Kamara a város gazdálkodásának, elsősorban a beneficiumok kezelésének ügyében továbbra is élénk érdeklődést mutatott s a fenti jelentés után két évtizeddel ismét részletes kimutatás felterjesztését követelte meg azzal a határozott céllal, hogy „vájjon bérlők, vagy házilag alkalmazott gazdasági személyek irányítják-e" a város javait ?

41 Nyilvánvaló, hogy a városi jövedelmek felhasználása iránt az államhatalom elsősorban azért érdeklődött, mert nem értett egyet azzal a gyakorlattal, hogy Debrecen hatósága saját városi vagyonát sok esetben konzervatív módon kívánta hasznosítani. A város vezetőinek ez a konzervatív gazdaságpolitikája nem felelt meg sem a polgári fejlődéssel együttjáró igényeknek, sem az ipar vagy a kereskedelem követelményeinek. Ezen túlmenően az állami ellenőrzés már a XVIII. sz. folyamán az ország más városaiban is rájött arra, hogy az önkormányzati vagyonkezelés nem egyszer a vezető tisztségviselők egyéni érdekeit szolgálta. Emiatt az összeférhetetlenség miatt az állam támadta a korábban kialakult jogszokásokat és módszereket, viszont a városi hatóság ragaszkodott azokhoz. Az ellenőrző szervek fentieken kívül még arra is rájöttek, hogy a közületi javak haszonélvezőiből a polgárság széles köre kimaradt elsősorban azok sorából, akik a választott hites közönség szervezetén belül küzdöttek a magisztrátus visszaélései ellen. Természetes, hogy e küzdelem során többször tiltakoztak a kishaszonvételeknek egyéni tulajdonként való felhasználása miatt is. A most vázolt esetben, vagyis a kishaszonvételek jövedelmezőségének fokozása terén az állam képviselői a városokban egyetértettek a politikai jogok szempontjából háttérbe szorított szegényebb polgársággal, akik maguk is szerettek 227