A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1962-1964 (Debrecen, 1965)

Tanulmányok - Sápi Lajos: A régi debreceni temetők és síremlékek

zsefné cserépbe állított szomorú fűzzel díszített fejfára erősített epitáfiumát, melynek alsó része már elkorhadt. (13. ábra) A rajzon a debreceniek által évszázadokon át használt népies síremlék egyik utolsó darabja van megörökítve. Az epitáfium díszítési formája megegyezett a mindenkor használatos házi bútorok díszítésével, minthogy készítőjük ugyanazok a mesterek voltak. A fej fát egy rönkből faragták ki, a fej résznél csónakszerűen előre hajlítva. Az elhelyezésnél a sírhant fejrészénél az írást tartalmazó résznek az út felé fordításával állították le egy kissé kifelé döntve s így valóban búsan hajtotta fejét előre mint ahogy az egykori feljegyzések megemlékeznek róla. A fejfa készítésekor a rönk héját lefejtették és a földbe kerülő részt a faragásnál előállott forgácsból és fahéjából rakott szabad tűzben a felületén megszenesítették, hogy a korhadásnak jobban ellenálljon. A többi részét feketére festették. 60—70 évesnél öregebb fejfát még így is alig lehet fellelni. A fejfát korhadásakor mindig lej ebb helyezték el a földben s így sokszor már csak a csónakszerűen kifaragott csúcsa jelezte egy-egy régi sír helyét. A sírfeliratokat rendesen tollforgató tanult emberekkel Íratták meg s azt a hozzátartozók sokáig megőrizték. Nem egyszer a megemlékezést vers alakban örökítették meg. Egyik szép példája a Hatvan utcai temetőben Dávid János és felesége 1846ból való piszkei vörös márványból készített síremléke, mely már formájában átmenet a klasszikus stílus hatása alatt készített síremlékek és a romantikus stílus sírkövei között. (14. ábra). Az emlékmű 1,40 méter magas, 0,87 méter széles és 9 centiméter vastag lapos táblaszerű kő. A bevésett díszítésű keskeny kerettel szegélyezett középső rész 1 cm mélyítéssel készült a bevésendő szöveg részére. Az ívzáradékban levő két kis szalagdíszben valószínűen a kőfaragók D. P. és К. E. saját névbetűiket vésték be. A felirat szószerint a következő: Néhai boldog emlékezetű DÁVID JÁNOS és hitvese KÓNYA ERSÉBET és unokagyermeke DÁVID SÁNDOR sírjuknál emelte ezen oszlopot DÁVID JÁNOS mint a boldogult édes atyának kedvellett fia s unokagyermekének édes Attya 1846" évben Szüleimmel hamvadt porának sírjánál Kedves Sándor fiam hideg árnyékánál Szívem és érzésem lángjától buzdulva Gyász könnyeim árja hantjokra tsordulva Porló márvány falat kívántam emelni Atyám' s anyám hamvait óhajtván tisztelni Az itt nyugvó hideg planéták kertjére A bus magánosság setét éji elébe. Nem külső fény' s pompa tsak tiszta szeretet fundált most és reményteli tisztelet És a boldogító vallás érzésének szelíden lobogó együgyű méttsének Világnál gyújtok magamnak világot képzelvén magamnak a mulandóságot Most már szent árnyékok atyám hűlt porai anyámért éketlen földi gyász hamvai Szeretett gyermekem Sándorom testének annak jéggé fagyott hideg tetemével Nyugodjatok itten sírotok árnyában és tsendes magánynak békés hajlékában. 176