A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1960-1961 (Debrecen, 1962)

Szabadfalvi József: A debreceni mézeskalácsos mesterség

tölteni. Ez alól csak a városi tanács adhat felmentést.

62 A vándorlás jelentősége minden mesterség esetében igen nagy. Jelentős abból a szempontból, hogy a legény gyarapítja ismereteit, lát és tanul más munkájú, jellegű városok iparosaitól, de jelentős abból a szempontból is, hogy a vándorló segédek továbbadták magukkal hozott tudásukat. így ismerkedtek meg a vásározás mellett a mesterlegények vándorlása kapcsán, az egyes helységek mézeskalácsosai, a szomszédos vagy távolabbi vidékek munkamódjával és készítményeivel. Az új legényt alkalmazó mesterek újdonságokkal, ötletes készítményekkel lephették meg vásárlóikat.

63 A legények vándorlásának szokása túlélte a céh életét. Századunk harmincas éveiig jártak a mézeskalácsos segédek városról-városra munkát keresni. Mind a debreceni, mind a nyíregyházi mesterek nagyon szívesen fogadták a munkát kereső legényeket. Ellátták őket pénzzel és igyekeztek rábírni arra, hogy álljanak be hozzájuk dolgozni. Nagy volt a mézeskalácsotoknál a munkaerőhiány. Sokan azonban nem is azért vándoroltak, hogy munkát kapjanak, hanem csak azért hogy vándorlás közben eltartassák magukat. Minden mester kötelességének érezte, hogy a hozzá betérő vándorló segédeket élelemmel és némi pénzzel ellássa. A debreceni mézeskalácsos mesterségnek az 1920—30-as években volt egy jellegzetes alakja, Nagy Benjámin, aki egy-két évet dolgozott segédként valamelyik helybeli mesternél, azután több hónapra, esetleg évre elment vándorolni. Ez idő alatt bekóborolta az ország minden részét. Amikor nem volt pénze, beállt dolgozni. Több hónapos, esetleg éves vándorlás után ismét visszajött Debrecenbe és munkát vállalt. Vándorlásairól, élményeiről nem nagyon szeretett beszélni. Nem szabad azonban azt hinnünk, hogy csak egy-egy ilyen jellegzetes alak őrizte meg a legényvándorlás már idejét múlt szokását. Az idősebb mesterek fiatalabb éveikben, századunk első, második évtizedében maguk is voltak vándorúton. Kálmánczhelyi Ferenc debreceni mézeskalácsos a századforduló éveiben volt „tanulmányúton". Dolgozott Homonnán, Miskolcon, Ungváron, Nagyváradon és Kunhegyesen. Azt vallja, hogy ,»mennél többet jár valaki, annál többet tanul." Áz első világháború végéig lehetőség volt arra, hogy az Osztrák—Magyar Monarchia más államaiba is elmehessenek vándorló útjuk során. Kánya Gyula nyíregyházi mézeskalácsos bevándorolta Morva és Csehországot, Kárpátalját és Szlovákiát. Általában egy-két évig maradt egy-egy helyen, de megtörtént az is, hogy 7 évig is dolgozott egy mesternél. Nyíregyházára is vándorló segédként jutott el. A XVIII. század közepén már Mária Terézia elrendelte, hogy senki sem akadályozhatja meg a mesterlegényt abban, hogy a Habsburg birodalom más tartományaiba el ne mehessen vándorlás közben.

64 Ez azonban csak az egyik oldala a problémának. A birodalom más államaiból is jöttek vándorló mesterlegények Magyarországra. Ezek letelepedésével magyarázható, hogy országunk nyugati részén a XVII—

XIX, sőt még a XX. században is túlsúlyban vannak az idegen nevű mézeskalácsos mesterek. Meg szeretném említeni azonban, hogy a debreceni mézeskalácsosok harmadfél százados céhes múltjából egy esetet sem tudunk arról, hogy külföldről, akár országunk más részéből idegen nemzetiségű, vagy csak nevű mézeskalácsos betelepedett volna.

65 A XVIII. században Debrecenben, a vándorlásairól visszatérő legény, ha be akart jutni a céhbe, igazolvánnyal, vagy szavahihető emberek vallomásával kellett bizonyítani, hogy rendes házasságban élő szülők gyermeke, .96