A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1960-1961 (Debrecen, 1962)
Székely János: A debreceni városi nyomda a századforduló éveiben
szolidaritás és véletlenül is, szándékosan is több szaktárs (?) errefelé vette vándorút]át; az öntudatosabbakat könnyen továbbították, de sajnos voltak öntudatlanok és azok siettek a bajbajutott főnökök segítségére ... Л nyomdákban az időközben megérkezett sztrájktörők vezetésével a tanoncok szedtek tovább, a gépek pedig a bizottság előzetes rendelkezése folytán működésben voltak. Erre azután csakugyan természetszerűleg következett be ezen elsőnek mondható debreceni nyomdász bérmozgalom elbukása" 1 * Ebben a sztrájkban tehát a városi nyomda dolgozói nem vettek részt. Az ez után következő, 1890. december 15-én kezdődő bérsztrájkban már minden debreceni nyomdász részt vett, így a város nyomdájának alkalmazottai is. A sztrájk béremelésért és munkaidő csökkentésért folyt: az addigi heti 5—7 forint bér helyett 9 forint minimumot követeltek a nyomdai szakmunkások számára, valamint a munkaidőnek napi 9 órára való csökkentését. A bérmozgalom és a sztrájk hozott eredményt, de a teljes követelést nem tudták megvalósítani. A nyomdai munkaadók elfogadták a 9 forintos bért (minimum és maximum volt egyszerre: többet nem adtak senkinek), de a munkaidő csökkentésbe nem egyeztek bele. 1903-ban is voltak bérmozgalmak a különböző nyomdákban, de sztrájkra a város nyomdájában csak egy napig került sor. 1903. jauár 4-én 26 dolgozó hagyta abba az üzemben a munkát, s miután a követelések nagy részét a vezetőség még aznap délután elfogadta, másnap már ismét felvették a munkát. Érdekes eredménye is volt más debreceni üzemekben az 1903-as bérmozgalomnak: több mint harminc év után ekkor sikerült kivívni, hogy berakónők egyedül, szakmunkások felügyelete nélkül ne kezelhessenek nyomdagépeket. Mai gondolkozással szinte elképzelhetetlen állapot lehetett egyes nyomdákban akkoriban. A már említett brosúra erre vonatkozóan a következőket írja: ,,. . .mikor id. Gyürky Sándor papírkereskedő 1871-ben az első amerikai gyorssajtót 19 idehozatta, annak kezelésére, valamint az előforduló munkák kiszedésére — könyvkötője segítségével — egy lányt tanított be. Később még két papírkereskedő is ezt a módszert követte; erre bizonyára azoknak a férfimunkásénál olcsóbb munkaereje indította őket. A teljes szervezetlenség korszakában a szakmunkások ezt nem találták magukra nézve sérelmesnek, mikor pedig már belátták ennek reájuk nézve káros voltát, megkísérelték a megváltoztatását, de gyenge szervezettségük mialt arra képtelenek voltak. Csak 1903-ban volt annyi erejük, hogy mind a három lány mellé szakképzett férfimunkásokat állítottak be." 20 Hogy milyen lehetett a magánnyomdákban ezeknek a munkásnőknek a helyzete, arra csak következtetni tudunk a városi nyomda berakónőinek helyzetéből. Keresetük 20 korona volt havonta. S hogy ez menynyit ért, azt mi sem tudnánk jobban jellemezni, mint Ember Lajos nyomdai üzletvezető tette a Városi Tanácshoz 1903. február 16-án kelt beadványában: „A gépleányok ma már csak olyan munkások, mint bármelyik nyomdai alkalmazott, nekik dolgozni kell és dolguk nem áll arányban az ő 20 koronás fizetésükkel, mert 20 koronából egy dolgozóképes egyénnek manapság megélni lehetetlen. Mi napról-napra látjuk azoknak nyomorúságos viszonyukat . . . Bátran és bizonyíthatóan kimondhatjuk, hogy a gépleányok egy része egész hónapban kenyéren, hagymán és nyers kalarábén élősködik . . . ezen állapoton a mi általunk javasolt 5—5 korona fizetésemelés nem sokat változtat:' 21 68
