A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1960-1961 (Debrecen, 1962)

Székely János: A debreceni városi nyomda a századforduló éveiben

Ilyen eredmények elérésének természetesen csak egyik — ha legfonto­sabb is — feltétele volt a nyomda gépparkjának, betűanyagának és más felszerelésének felújítása, növelése. Ahhoz, hogy a versenyt ismét fel tudja venni a többi nyomdákkal, hogy megrendelőit vissza tudja szerezni, sőt új megrendeléseket kaphasson, át kellett alakítani a nyomda vezetésének szervezetét, rugalmasabb, tárgyalóképesebb, kereskedelmi jellegű vezetési módszereket kellett biztosítani. Ezen a téren is sikeres eredményeket értek el. Az első, kereskedelmi szempontból is jelentős vállalkozás a DebreczeniKépesKalendáriomkiadasa. volt. 1900-ban Komlóssy Arthur javaslatára és az ő szerkesztésében elké­szült a Debreczeni Képes Kalendáriom I. évfolyama az 1901. esztendőre. Ezzel nemcsak a debreceni nyomda régi szép naptárkiadási hagyományait élesztették fel, de anyagilag is eredményes vállalkozásba kezdtek, amellett, hogy ügyes módon a nyomda jó propagandaeszközévé tették a tartalmilag érdekes, minőségileg viszonylag magas színvonalon előállított kalendáriumot. S ezt nemcsak azzal érték el, hogy a címlapon ciceró nagyságú betűkkel kiírták, hogy „Nyomatja és kiadja: Debrecen sz. kir. város könyvnyom­dája. Városház, földszint", hanem mindjárt a II. évfolyamban Keresz­tessy István több mint négyoldalas cikket ír a nyomdáról 7 , s a cikk illuszt­rációjaként öt féloldalnyi nagyságú képet is közöl. A cikk, amely egy rövid történeti áttekintéssel kezdődik és látszólag a nyomda felszerelésének műszaki leírását nyújtja át a „kedves közönségnek", iskolapéldája annak az ügyes reklámnak, amely az akkori versenyben elengedhetetlen volt, s amely mégis megőrizte a város méltóságát és biztosította a város részére a napi konkurrencia-harctól való távolmaradás látszatát. A cikkben például a történelmi összefoglaló rész vége felé ilyen monda­tokat lehet olvasni: „A teljes átalakulás és a modern kívánalmaknak megfelelő rohamos fejlődés, a kézierőnek gőzerőre átvitele, a gépeknek a szedőteremtől elkülönítése, tömöntöde, új betűk és felszerelések beállítása, szóval teljesen új korszak azonban a XX-dik század első évére esik 8 . ... A régi, a közönség elől a városháza egy zugában eldugott nyomdahelyiség szűknek bizonyulván, a vezetőség azon működött, hogy a nyomdának nagyobb és megfelelőbb, lehe­tőleg nyílt üzlethelyiséget biztosítson.* ... A Városház-utcába érve szemünkbe ötlik egy kis cégtábla, mely szerényen hirdeti, hogy czélnál vagyunk, menjük be, mert úgy a megrendelőknek, mint az érdeklődőknek készséges kalauzolást és útbaigazítást ad az ügyvezetőség." 10 Szóval minden megrendelési kötelezettség nélkül be lehet menni és érdeklődni! Milyen új szellem ez! Igaz, hogy mint tőkés reklámfogás már elég régi, de a város nyomdájában majdnem „forradalmi változást" je­lentett. S a cikk vége felé nem mulasztja el a nyájas olvasónak hangsúlyozni, hogy ide érdemes jönni megrendeléssel, hiszen a közönség szolgálatában éjjel-nappal megy a munka: „De a városi nyomda fellendült forgalmát leg­jobban igazolja az a körülmény — írja—, hogy az utóbbi évek alatt két rend­beli személyzettel dolgozik, nappali és éjjeliekkel, hogy a munka felváltva szakadatlanul folyik éjjel és nappal." 11 S az illusztrációk, a fél oldal nagyságú fényképfelvételek klisélenyoma­tai ügyesen mutatják a nyomda felszerelését, a szedőtermet, a géptermet, tömöntödét, valamint a felvételi irodát, amelynek falán világosan látszik öt hatalmas oklevél, a nyomda egykori dicsőségének szimbólumai. S mind­5 Évkönyv 05

Next

/
Thumbnails
Contents