A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1960-1961 (Debrecen, 1962)

Székely János: A debreceni városi nyomda a századforduló éveiben

Ez a sors, vagy ennél még szomorúbb, várt volna a debreceni városi nyomdára is, ha nem tud megszabadulni a bürokratikus megkötöttségektől, a hivatalnok-szemlélettől és — főleg — ha nem képes arra, hogy technikai felszerelés tekintetében lépést tartson a magánnyomdákkal. Ezen a téren elég mély pontról kellett indulnia. Ahhoz viszont, hogy a műszaki fejlesztést ésszerűen és szakszerűen valósítsák meg, először meg kellett találni a megfelelő szaktudással és áttekintő képességgel rendelkező vezetőt. Fodor Ruben, aki a nyomdának 1853 óta volt művezetője, sem kora, sem rátermettsége miatt nem volt alkalmas arra, hogy lépést tartson a fejlődéssel, különben is nyugalomba vágyott. Ekkor a város a művezetői állásra pályázatot hirdetett, és szerencsés kézzel választva, Fries Józsefet hívta meg a megüresedő helyre. Fries fiatal emberként került a nyomda élére s ott működött negyven éven át. Nagy lendülettel, energikusan kezd a nyomda átszervezéséhez, felújításához s munkájának eredménye csakhamar meglátszik. Jó minőségű nyomásra alkalmas gyorssajtót szerez be, betűket, léniákat, körzeteket és iniciálékat vásárol. A vásárlások megvalósítására megvan a kellő „lélektani pillanat" is. Megindul Debrecenben a második — a már jelzett Okolicsányi- és Telegdi-féle — nyomda. Sőt Okolicsányiék kérelmet adnak be a polgármesterhez és a helytartótanácshoz, hogy adják bérbe számukra a város nyomdáját tíz évi időtartamra. Meglepetésszerűen a helytartótanács támogatja a kérést, s a város vezetői, élükön Csorba János polgármesterrel, megrémülnek, és ellenállnak a helytartótanács javaslatának. Inkább áldoznak a nyomdára, s sorra engedélyezik Fries József előterjesztéseit. Ez a fejlesztési lendület a hetvenes évek közepéig tart, ettől kezdve stagnál, sőt a többi üzemekhez képest, a betüanyag és géppark tényleges és erkölcsi kopása következtében, visszafejlődik. Ennek oka egyrészt az, hogy Fries József éveinek múlásával lendületéből is sokat vesztett, másrészt, s talán ez a fontosabb, a városi tanács tényleges vagy feltételezett anyagi pontatlanságok és hiányosságok miatt a művezető jogkörét rendkívüli mértékben korlátozta s ezzel az üzem vezetését ismét agyonbürokratizálta. 1875-től a művezető minden intézkedéséhez a Városi Tanács hozzájárulása, de legalábbis a városi főjegyző beleegyezése kellett. Addig a nyomda nem kezdhette meg a munka szedését, amíg az előre elkészített nyomdai kalkulációt a városi számvevőséghez be nem nyújtották és az jóvá nem hagyta. S mindezt akkor, amikor a szaporodó magánnyomdák egyre éhesebben vetették magukat a megrendelések után, s a rendelések feladásánál most már nemcsak az alacsony ár, a megfelelő minőség, hanem — a lüktető üzleti élet tempójának megfelelően — a gyors elkészítés is nagy szerepet játszott! Ilyen körülmények között nem is lehet csodálni, hogy a nyomda egyre jobban kiszorult a piacról s a nyolcvanas-kilencvenes években sorozatosan veszteséget mutatott a mérlege. És megindul a circulus vitiosus: a nyomda veszteséges, tehát a tanács nem áldoz rá — a tanács nem áldoz rá, új beszerzések nincsenek, tehát a felszerelése, berendezése korszerűtlenné válik —, korszerűtlen felszereléssel nem képes megfelelő munkát végezni, tehát nem versenyképes — nem versenyképes, megrendelései csökkennek, tehát ráfizetéses — és ismét elölről, a végtelenségig. Húsz 63