A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1960-1961 (Debrecen, 1962)

Székely János: A debreceni városi nyomda a századforduló éveiben

nagy része is előbb-utóbb elmerül a konkurrencia-harcban, mégis például 1910-ben 15 működő nyomda van Debrecenben. Jellemző viszont, hogy ugyanebben az évben bank és takarékpénztár 28 (!), biztosítótársaság, illetve fiók 17 működött a városban.

4 Ebben az „aki bírja, marja" versenyben kellett megállnia, fejlődnie, harcolnia a város három és fél évszázados nyomdájának, ha nem akart elpusztulni. A verseny kíméletlensége, a létért vagy nemlétért való irgalmatlan küzdelem egyáltalán nem volt hajlandó tekintettel lenni a szép hagyományra, a több száz éves múltra, sőt még a saját városa érdekeire sem — csak az egyéni érvényesülés vágya volt a legfőbb mozgató erő. A versenytársak egyike-másika nem a legtisztább eszközökkel harcolt, az „üzleties gondolkodás", a „rugalmas üzemvezetés" fogalmai néha rendkívül szennyes üzletkötéseket, korrupciókat, bér- és adócsalásokat, hitelrontásokat és más hasonló kategóriákat takartak. A helyi — viszonylag primitíven felszerelt — nyomdaüzemek versenye inkább a helyi megrendelések elhalászásában, árrontásban nyilvánult meg, ugyanakkor a modern gépparkkal berendezkedő budapesti nagy nyomdák a városon kívüli megrendelésektől kezdték elütni a város nyomdáját. Ilyen körülmények között elodázhatatlan szükségszerűségként jelentkezett egyrészt a technikai felszerelés felújítása, modernizálása, másrészt a nyomda vezetésében meglevő bürokratikus, hivatalnok szemléletű vezetési módszer felszámolása. Ez természetesen nem a debreceni városi nyomda egyedüli problémája volt, ugyanezzel a problémával küzdött Budapesten a két állami tulajdonban levő nyomdaüzem: az Államnyomda és az Egyetemi Nyomda is. Az Egyetemi Nyomda fennállásának 350. évfordulójára (1927) kiadott nyomdatörténet nagyon jellemzően ír erről a korszakról: „A Bach-korszakot a teljes bürokratizmus jellemzi. 1867 után sem igen változik a helyzet. A miniszteriális számvevőségi elvek szerint vezetett nyomdában általában nagyobb fontosságot tulajdonítanak az aktáknak, előterjesztéseknek, javaslatoknak, jóváhagyásoknak, az emésztő gondossággal kitöltött rubrikáknak és rovatoknak, mint az eleven élettel lüktető termelésnek. Az irattárnak 1867-től 1925-ig terjedő része tömegében háromszor haladja meg az előző háromszáz esztendő együttes anyagát."

5 Budapesten állami szinten, amely talán még bürokratikusabb volt, mint a városi szervezet, megpróbálnak segíteni az ügyön. Eötvös József, majd Trefort Ágoston kultuszminiszterek — látva ezt a helyzetet — maguk akarnak intézkedni. Trefort például megbízza egyik famulusát, Hanzély Jánost, hogy készítsen alapos tervezetet az Egyetemi Nyomda újjászervezésére. Hanzély kimerítő tanulmánya két problémát vet fel: elsősorban jelentős beruházások eszközlését, másodsorban a vezetésben mutatkozó vaskalapos szemlélet felszámolását. „A nyomda hivatalnokká minősített személyzete sem felel meg a gyakorlatban, mert azok révén az intézet életrevalóságáról és képességéről a nagyközönségnek nem áll módjában tájékozódni"* — írja a jelentésében, de ez a tanulmánya és javaslata is elsikkadt a bürokrácia útvesztőjében, nem került megvalósításra, időközben Trefort is kibukott a miniszteri bársonyszékből, utóda már nem törődött a nyomdával. Az eredmény meg is volt: az Egyetemi Nyomda a múlt század végén s a XX. század elején jelentéktelen nyomdává zsugorodott össze. ()2