A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1960-1961 (Debrecen, 1962)
Kiss Attila: Debreceni későközépkori vaseszköz-lelet
együtt hasonló nádvágó került elő e . Ezért a tárgyak készítésének időbeli alsó határát az Árpád-korba kell tenni. Fogas sarló hitelesen Méri István Túrkeve-mórici későközépkori ásatásából ismert 7 . A fogas sarló első okleveles említése 1597-ből való 8 . A lándzsák tipológiai alapon valószínűleg a XV. században készülhettek 9 . Mivel ezek az adatok kizárják időbelileg az Árpád-kort, leletünket így csak a késő középkorból keltezhetjük. Vizsgáljuk meg közelebbről a kérdést: a középkorban a mezőgazdasági vaseszközöknek valóban olyan értékük volt-e, hogy azokat érdemes volt elrejteni? A XIV— XV. századi hatalmaskodások adatai árulják el, hogy a parasztoktól az ekevasát vitték el, mint állataik mellett legnagyobb értéküket 10 . Belényesy Márta idézett cikkében hívta fel a figyelmet a burgenlandi leletre 11 , ahol nagyobb mennyiségű XIII. századi ezüstpénzzel együtt két vasekét találtak. Debrecen környékén került elő egy másik vaseszközökből álló lelet 12 , amelyben három ekevas, a hozzátartozó három csoroszlyával, egy csákány és egy sarló töredéke volt. A középkori faluásatásokból a többi leletanyaghoz viszonyítva nagyon kevés vastárgy, került elő 13 . Ennek egyik magyarázatát Szabó György kutatásából tudjuk, aki egy XVII. századi verses tanácsot közöl, amely szerint: Az nagy fa-Házak ha földig le éghnek, Ne örülly annak bár az cserepének, De ha Vas szegek az hamu közt lesznek, Szedd fel, továbbá néked hasznot tesznek 14 . Ezek az adatok azt igazolják, hogy a középkorban a vaseszközök valóban értéket jelentettek. Ha azonban a szerszámok értékét más termékekhez viszonyítva vizsgáljuk, akkor a következő képet nyerjük. Megjegyzendő, hogy az adatok általában infláció idejéből származnak, s a közvetlenül életszükségle ti cikkek árát szabják meg, így ezek között mezőgazdasági eszközök nem szerepelnek. Egyetlen kivételt az 1630-as évekből származó kassai céh-árszabásban 16 szereplő balta-ár képezi, amiben a céh a baltát „aki paraszt és sima" 1 forintra értékelte, míg a városi tanácsosok 60 dénáros árat állapítottak meg rá. le Az összehasonlításhoz a következő adatok nyújtanak segítséget: egyszerű pisztoly ára 5 forint, kapa 18 dénár, disznóhús librája 17 5 dénár, tehénhús librája 2—2,5 dénár, sós száraz szalonna librája 12 dénár 18 . Ebből a viszonylag késői adatból nem szabad általános következtetéseket levonni, de figyelemreméltó, hogy nincs jelentős különbség az ipari és a mezőgazdasági áruk árai között, még akkor sem, ha az élelmiszer árakat inflációs áraknak tekintjük. Kerekítve 2 librát számolva 1 kg-nak, a 60: 24 (baltaszalonna), a 60: 10 (balta-disznóhús) arány nagyon mérsékeltnek tekinthető. A török időkben Kajár Győr-megyei faluban összeírást végeztek a lakosság nyomorúságos vagyoni helyzetéről 19 . A fennmaradt jegyzékben a jobbágyok tulajdonában levő föld, állat és bor szerepel, vagyis az összeírok nem tekintették különösen nagy értékűnek a mezőgazdasági munkaeszközöket. Látszólag ellentmondásba ütközünk: társadalmilag a vaseszközök nem jelentenek nagyobb értéket, a tárgyakat mégis elrejtik. Ez elsősorban arra ural, hogy az eszközök használati értékük miatt voltak fontosak tulajdonosaik számára, akik — figyelembe véve a tárgyak többségének munkaeszköz voltát — szegény emberek lehettek. 34
