A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1960-1961 (Debrecen, 1962)
Kiss Attila: Debreceni későközépkori vaseszköz-lelet
A leletegyüttesben, mint már kiemeltük, mezőgazdasági jellegű eszközökről és fegyverekről van szó. Ez a tény arra utal, hogy ha a leletek élrejtője és tulajdonosa ugyanaz a személy, akkor négyféle foglalkozású ember jöhet számításba tulajdonosként: paraszt, katona, kereskedő, vagy kovács. A lelet tárgyainak egyidejűleg mezőgazdasági és hadi jellege kizárni látszik a paraszt, illetve a katona tulajdonos lehetőségét. Ebből adódik az a feltevés, hogy a tárgyakat kovács, vagy kereskedő rejthette el. Ennek ellentmond a szerszámok állapota, ugyanis az 1. számú balta használattól csorba; a 2. számú balta lapja a sokszori köszörüléstől aránytalanul kicsi a köpűhöz képest; a sarlók fogazása kopottnak látszik; nyéltüskéjük vége visszahajtott, tehát már nyélbe voltak erősítve; a lándzsák köpűjében levő famaradványok és a felerősítésre szolgáló szegek mutatják, hogy a lándzsákat már használták. Mindezen adatból kiderül, hogy valamennyi tárgy használt és így nem beszélhetünk kereskedelmi cikkekről. Ugyanakkor azonban a tárgyak még használható állapotban vannak, tehát nem valószínű, hogy azokat öntés céljából gyűjtötték volna össze. A vaseszközök többsége mezőgazdasági jellegű, ennek alapján egy földműveléssel foglalkozó kis közösség tulajdonát képezhette. A mezőgazdasági tárgyaknak a fegyverekkel való összekerülhetőségére magyarázatul szolgálhat többek között a következő néprajzi megfigyelés. Tiszacsegén még a múlt század elején is a falusi kisbírók, a falu szegenként választott tisztségviselői, lándzsákkal őrizték a falu nyugalmát, mert jobbágynak nem volt szabad lőfegyvert viselnie. Ezeket az őröket nevezték fegyverükről „ármásoknak" 20 . Leletünket valamilyen veszedelem alkalmával rejthette el jobbágy (?) tulajdonosa. A lelet elrejtésének okát elsősorban történeti eseményben kell keresnünk. Debrecen környékén a falvak a XVI— XVII. században folyamatosan és fokozatosan néptelenedtek el, lakosaik a háborús állapotokkal kapcsolatos sanyargatások elől el-elmenekültek s mind kevesebben tértek vissza s így végül kialakult a Debrecen környéki pusztarendszer. A falvak elnéptelenedésének okleveles anyag alapján rekonstruálható sorrendje a következő: (a falu neve melletti évszám az utolsó okleveles említést vagy kifejezetten a pusztulás évét jelenti) Рас 1561, Máta 1563, Fancsika 1576, Zám 1594, Szepes 1594, Bánk XVI. század vége, Monostor XVI. század vége, Haláp XVII. század eleje, Hegyes 1610, Hahót-Monostora, más néven Ohat XVII. század közepe, Parlag 1640 21 . Debrecen városa, amihez a lelőhely a legközelebb esik, többször volt kitéve sarcolásnak, rablásoknak 22 . Az apróbb rablásokat és a velük járó futást nem számítva, a város lakossága kétszer menekül el. A török szövetségben harcoló tatárok 1594-ben megrohanják a várost, a lakosság üresen hagyja a házait és a város falain kívülre távozik 23 . A sikertelen váradi ostrom után, 1691-ben, a török a város felé közeledik és a lakosság a közeledés hírére megijed és menekül 24 . A lelettel kapcsolatban további vizsgálatokat jelenleg nem végezhettünk s így további következtetéseket sem vonhattunk le 25 . 3* 35
