A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1960-1961 (Debrecen, 1962)

Ferenczi Imre: Bocskai István és szabadságharcának emléke a néphagyományban

képest meglepően újszerű mondanivalója megszólal. Pedig ezek a versek hangulatukban, motívum-készletükben, stílusukban, formai megoldásukban szorosan kapcsolódnak a korábbiakhoz, de nagymértékben telítődnek szociális tartalommal, erőteljes társadalombírálattal, sőt már-már forradalmi radikalizmussal. Az enervált panasz, a tűrő szenvedés lázadó szenvedélynek ad helyet, s ezzel a versek érzelmi sodrása, művészi ereje is hatalmasan megnövekedik. A temetőmotívum most egészen más mondanivalók hordozója lesz: Tavaszi fű kövér zöldje Csak az ember sejti, mintha Ázik kinn a temetőbe, Sokszor ezért hasonlítna Szomorúfűz aranyválla A fű szála, a fűz válla Megmosódik halaványra- Halottmosó királylányra, Ügy borulnak füvek, füzek A gazdagok kincse, pénze Mint koronás fejű szüzek Júdás harminc ezüstjére, Szegényekre, halottakra, S a koldusok arca néha Itt is gyámoltalanokra, A megcsúfolt Krisztuséra. (A szegények temetője) Hol az árván sírbahulltak, Koldusok és nyomorultak Csontjaiban, mint a tűz, ég Lenn az örök keserűség. A „Mata Bálintrul való ének", amely a költő egy őséről szól, aki a napóleoni háborúkban esett el, tárgyában és régies nyelvével látszólag a múltat idézi ugyan, de valójában nagyon is koráról és korának szól. Analógiaképpen Ady „Krónikás ének 1918-ból" című versére utalhatunk. Az archaizáló forma ott is, itt is történelmi távlatba helyezi a háborúellenes mondanivalót, mintegy azt példázva, hogy a jelenben ismétlődik a magyarság évszázados véres kijátszottsága, nogy annyi háborúban kellett áldoznia magát idegen érdekekért. A krónikás hang, amelyből számtalan fájdalmas történelmi asszociáció révén amúgy is a nemzeti katasztrófák levegője árad, mély hangulati hatással festi alá a mondanivalót. Ady a címben is utal arra, hogy a jelenről szól. Mata versében nem találunk nyílt utalást, az összefüggés azonban magából az ábrázolt helyzetből, de különösen azokból a sorokból nyilvánvaló, ahol a kockajátékkal szórakozó német felcser és cimborái Sert nyakaltak kupaszámra, Nekem víz se volt a számban. Csak kockáztak hatra-vakra, Sort vetettek a lovamra. Félhalottan ahogy néztem Talpok alá folyt a vérem. Az iszonyú jelenet a Don-kanyart idézi, világosan és bizonyára tudatosan is, hiszen a vers 1944 márciusában keletkezett, egy évvel a nagy 238