A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1960-1961 (Debrecen, 1962)

Ferenczi Imre: Bocskai István és szabadságharcának emléke a néphagyományban

visszavonulás után, amikor a hazavergődött hírmondók elbeszélése nyomán nagyon elevenen élt még az emberekben a német-fasiszta „szövetséges" cinikus árulása, brutális önzése. Már ezzel is több a vers pacifista sirámnál. Még több azzal, hogy a háborút egészen az egyszerű katona, a harctérre vonszolt paraszt szemszögéből nézi. Ezt a költő formailag nemcsak általában archaikus-népi nyelvhasználatával, hanem itt-ott hangsúlyozottan paraszti-érdes fordulatokkal is érzékelteti („Szép zsinóros angyalbürbe Ott haraptam én a fűbe"), s szívenütő egyszerűséggel, tragikus balladaisággal érezteti meg a háborús célok és a nép egymástól való mérhetetlen idegenségét: Sárga csontom a föld mélyén Hizlalja a füvet szépen, Sátrát fölém más ég húzza, Lett belőlem másnak búza, Más megszedte gyümölcsfaág, Francia lány mellén virág. Se úgy élve, se így holtan Nem kérdezték, hogy ki voltam. Rhenus mellett mit kerestem, Kiért, miért verekedtem? Havas fejű öreg hegyek Alján kelő hideg szelek Fújták rám a halál setét Enyészetes lehelletét. Fejem alját igazítni Utoljára nem volt senkim, Ki törölte volna nékem A halálos verejtékem, Ki szemem lefogta volna, Ki az után tudakolna: „Nem akart még ez az árva Valamit még utoljára?" Ennél is mélyebb, átfogóbb, radikálisabb mondanivalót szólaltat meg a nem sokkal a költő halála előtt, 1944 szeptemberében keletkezett „Furulyások biztatása",

4 fejlődésének kimagasló eszmei és egyik művészi csúcspontja. Már rendkívül férfias, ércesen kemény hangjával, szenvedélyesen szem tői-szembe támadó modorával is kiválik korábbi versei közül. Bevezető sorai Mata új ars poeticájának foglalatát tartalmazzák: a furulyás a közösségi, népi hivatására talált költő jelképe — bárd. E sorok leszámolást jelentenek mindazzal, ami korábbi lírájában, s általában az olyan típusú lírában, amelyet addig művelt, dekadencia, reménytelenség, magábazárkózás, meddő töprengés: Magát elsírt magyar búra, Kevés arra kilenc múzsa, Török síp meg tárogató, Földúsztató hegedűszó. 23&