A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1960-1961 (Debrecen, 1962)

Ferenczi Imre: Bocskai István és szabadságharcának emléke a néphagyományban

Belőlem semmi sem marad Kövekbe, ércbe vésve. Én nem leszek a gondolat Szép tisztességtevése. (Belőlem semmi sem marad) Ebben másodlagos mondanivalóként s halványan, de már benne van a viszonyok kritikája. Amikor egyéni sorsát: élményekben és anyagiakban szűkre szabott életkörülményeit, fennmaradásáért, családjáért vívott keserves kenyérharcait, szellemi-emberi függetlenségéért folytatott csendes küzdelmét panaszolja, ezt egy szomorú kor, igazságtalan társadalmi rend elnyomottjainak, nélkülözőinek panaszává általánosítja. Ez az általánosítás öltözik a hétköznap este megkapó jelképébe: Hétfájdalmú hétköznapeste, Dicséret s tisztesség neked. Halk furulyás fuvalmak fújják, Hogy mély, örök vagy, mint a sír S haloványsárga szomorúság Homlokodon a gólyahír, így látni olyan szívszakasztó Apadtvilágú alkonyod, Hallgatni: szárnyaló harangszó Hogy hinti szét a bánatot. (óda a héiköznapesthez) Mindebben igen kevés a konkrétum ahhoz, hogy Matának ilyen típusú versei alapján valamiféle társadalombíráló szándékot tulajdonítsunk. Részvét ez, nem több, amely bizonytalanul tapogatózva keresi az utat a közösség felé, ki abból a tragikus magányból, amelyre őt retrográd polgári filozófiák hatása kárhoztatná. A kiemelkedéshez súlyos megrázkódtatások kellenek, amelyet a fasizmus erősödésével a becsületesek, az emberségesek számára rohamosan szigorodó idők hoznak magukkal. Csapásaik alatt a költő, aki eddig jajongva vagy rezignáltán hordozta a világ igazi vagy vélt fájdalmait, most, hogy a faji üldözés már családját is mindinkább s személyesen fenyegeti, megkeményíti szívét: Ércsarka rád hiába dobban Embertipró, pogány időnek. Mélyülsz, mint a sír egyre jobban, S nősz észrevétlen, mint a füvek (Ércsarka rád hiába dobban) Mint Tóth Árpádnak az első, úgy Mata Jánosnak (természetesen nem költői nagyságuk összemérését jelenti ez) a második világháború a nagy eszméltetője, dekadens bánatoktól elszakasztó ja, költészetének megújító ja, mondanivalójának közösségivé tágasítója. Csakhogy ez a háború az ő (éppen utolsó felvillanásaiban oly sokat ígérő) költőpályáját derékba is töri. így néhány vers az csupán, amelyben Matának az előzményekhez 237