A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1960-1961 (Debrecen, 1962)

Béres András: Terelők, terelőeszközök a hajdúsági pásztorok kezén

van karikásra. A pásztor díszítőművészete a terelőeszköz készítésénél bőrben és fában egyaránt kifejezésre jut.

106 Ez a pásztorostor nevét onnan vette, hogy az ostorfühöz az ostortelket egy rész forgókarika csatolta. Később az ostorfejen és a telken levő egy-egy rézkarikát csak egy szeggel foglalták össze úgy, hogy a karikák ezen mozoghattak. A fejlődésnek további foka az volt, hogy az előbbi két karikát erős hasibőrrel kötötték meg, ez a karikás ugyan nehezebben mozgott, nem volt olyan szép, de olcsó volt és a pásztor környezetéből kitelt. Legújabban a rézkarikát nem használják, teljesen elejtették és az ostorfejet a telekkel erős bőrszíj kapcsolja össze, melyről már nehezen látszik a karikás jellege. Az ostor nyele szilvafa, melynek végét, azaz fogóját szépen henger alakúra, vagy szegletesre, esetleg laposra faragta. A fanyél használat közben szépen kipirosodik, erős és nehezen törik. Hogyha a nyél kerek, az alját szélesebbre, tányérosra hagyják, mint a bot tetejét, hogy az ember tenyerében jó állása legyen. Ha szögletes, akkor is karimáját hagynak alól a nyélnek, ugyanígy a laposnak is, hogy a kézből ki ne csússzon. Némelyik pásztor az ostornyelet lábszárcsontból készíti. Az ilyent rendesen teleönti ónnal, hogy súlyosabb legyen s a fához hasonlóan kiveri. A csontnyelet rendesen kerekre hagyja, csak ritkán formálja négyszögletessé. Amint a nyelet kifaragja, hozzáfog a kidolgozásához. Először is fejet csinál neki olyanformán, hogy erős marhabőrt szegez rá és azt a bot végén áthajtja és a másik oldalán is leszegezi. Ezután jön a nyélkötés. Ezt hasiból csinálja s keresztkötésekkel még jobban odaszorítja a fejbőrt a nyélhez, és így készül az ostorfü. Ezután a nyelet felpillangózza, sőt sok esetben apró szíjakból sallangokkal is beborítja. Alul a hasiszíjba szorítja a karszíjat. A karszíj rendesen fekete bőrből készült, szabadon lógó szíj, amely addig míg a nyelet meg nem haladja keskeny, rendesen meghasított, mitől kezdve a nyelet elhagyja, hirtelen kibővülő, lapos szíj, arra szolgál, hogy mikor a csikós az ostorral dolgozik, kezefejét a szíj hasitékán átdugva tartja az ostort, hogyha a nyél a gyors forgatás közben ki is csúszna kezéből ez a karszíj nem engedi leesni az ostort. A karszíj néha a karikás legdíszesebb része. A pásztor csipkéző, lyukasztó vasával kicsipkézi, körkörösen kilyukasztja, belevágja a félholdat többször, vagy pedig szív alakú, vagy tulipán alakú kimetszéseket csinál rajta. Néha kivirágozza. Ujabban már színes bőrből csinálják a karszíjat, ugyanúgy mint a pillangókat. A színes bőrből készült karszíj vékony, alsó része szögletes, rojtos, kikötött, az ilyeneken már erősen látszik a szíjgyártók munkájának hatása. Ezeket a hortobágyi és valódi hajdúsági pásztorok nem szeretik, ha megcsinálják is, inkább városi vagy külföldi embernek akarnak vele kedveskedni.

107 A nyél felszíj ázása után következik a kiuerés. A pásztor azt az arasznyi részt veri ki, amelye bőrkötést és pillangót nem tesz és amelyet munkája közben kezében tart. Az ostornyél kiverése a botokhoz hasonlóan berakásos technikával készül. Technikája és díszítő stílusa azonos a botok megmunkálásával, legfeljebb annyi különbséggel, hogy a díszítőmotívumok között több a virág. Kisebb a díszíthető felület, ezért kevesebb, de szebb a díszítés, mint a botokon, hiszen köztudomású, hogy a pásztor karikásával szokott inkább büszkélkedni. Természetesen a csont karikásnyelet sokkal nehezebb kidolgozni, mint a fát, épp azért itt ritkább a berakás, gyakoribb a karcolás, vésés. A csontba kis lyukasztóval lyukat vésnek, színes anyagot, 184