A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1960-1961 (Debrecen, 1962)

Béres András: Terelők, terelőeszközök a hajdúsági pásztorok kezén

A csikósbojtár arra törekszik, hogy különböző színű éspedig fekete, szürke vagy sárga, vagy pejszínű csapója legyen. A lovat megközelíti és farkszőréből vagy sörényéből kihúz egy félmarék hosszú szőrt, s abból kiválogat egy fonásra valót. Elegyengeti úgy, hogy a szálak egyenlő hosszúak legyenek, leül a gyepre és a kinyújtott szálak közepét foga közé fogja és két kezével elkezdi fonni. Mikor 10—15 cm hosszan összefonta hurokkötéssel megköti és a végén 4—5 cm-t szabadon hagy, hogy jobban szóljon. Ezt a lószőrcsapót köti az ostor elé. A csapó használat közben nagyokat csendül, csergét, és ahol a lovat éri bizony jól megcsipkedi. Odaránt, akár a csürhés a disznó farára. Az ajándékba vett ostorok előtt levő raffiacsomót a hortobágyi pásztor nem használja, falusi pásztor ostorára valónak tartja. A belső pásztornak raffia csapója van. A kinti pásztor ránt a jószág farkából, de a benti nem teheti meg, mert a gazdák még leszólják érte. A csikós karikása díszesebb, ostora rövidebb, mint a gulyásé. A csikósnak nemcsak terelőeszköze az ostor, hanem dísze is, mert akármerre megy a nyakában mindig ott van a karikásostor. A nyakába úgy teszi, hogy a csapószíjat az ostor telkébe, vagy a forgókarikába húzza, megköti és az így képződött kört a jobb vállára teszi úgy, hogy a nyél a baloldalán derekon alul lóg. Ha használni akarja, rendkívüli gyorsasággal kibontja, a nyelet kezébe kapja, s már terel is vele. Ha lóháton őrzi a ménest, akkor az ostor mindig készen van úgy, hogy a nyele a jobb mellén lóg, az ostor pedig hátracsapva a hátán át lenyúlik egészen a ló hasáig. Ha szükség van rá, akkor hirtelen a kezére kapja, feje felett forgatva elől egyet ránt rajta, ami által cserdít az ostor. Mikor a terelést abbahagyja, az utolsó cserdítést jobboldalt teszi és lefelé.

103 Az ostorral terelésben a csikósok nagymesterek. Vágtatva előrehajolnak és úgy ostorozzák maguk előtt a hajtott lovat, hogy az ostor ne csak üssön, hanem hangosan cserdítsen is. Arra szükség van különösen éjszakai terelésnél. Nagy viharban különösen a villámlástól a lovak szétrebbennek és ilyenkor a csikósok körbefogják a ménest, nemcsak hatalmasakat cserdítenek, hanem nagyokat is kurjantanak hozzá, hogy ezáltal a lovakat visszatartsák, illetőleg kéz előtt tartsák. A karikással kétféleképpen cserdítenek. Oldalt és maguk előtt. Oldalt csak a tanulatlanabb bojtárok szoktak.

104 Az olyan ostor, amelyiknek hosszú a telke, olyat ránt, hogy majd kiviszi a kezét. Az a fontos az ostornál, hogy simán járjon, a maga súlyától rugódjon. Ha hosszú a rugószíja, akkor száll az ostor, ami azt jelenti, hogy mennyire kicsapódik is az ostor, nem szól. Az a rendes ostor, amelyiknek a rugó és csapószíja együttesen olyan hosszú, mint a kígyója. Ha hosszú, akkor száll az ostor, ha rövid akkor ránt. Az ostort az embernek a karjához kell csináltatni, mint a parasztnak a kaszát. Mert az ostorral is úgy van a pásztor, mint a paraszt a kapával, kaszával, az erősebb ember nagyobbat ránt, nagyobbat használ, az erősebb karú nehezebb ostort, a gyengébb az könnyebbet visel.

105 A karikásostor, másként forgókarikás ostor, melyet röviden csak karikásnak neveznek, egyike a legnevezetesebb hortobágyi, hajdúsági pásztorérdekességeknek. Fiatal korában csaknem minden pásztor megpróbál karikást csinálni. Legtöbbje csak kísérletező marad, néhány azonban valóságos művésszé válik a díszes karikás készítésében. Ezeknek híre megy a többi pásztorok között is, és ővele vállaltatnak, akiknek szüksége 183