A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1960-1961 (Debrecen, 1962)

Ikvai Nándor: Néprajzi adatok a debreceni vaseszköz-lelethez

nak van hegye, (elvékonyított vég, hogy a gerendába, stb. vágva tarthassák használaton kívül), plattya (pengéje), éle, vagy foga, sarka (mint a kaszánál, a nyél fölötti hajlatban), fogója és tövise (visszahajtott nyélvég). A fogassallót hámori sallónak és ciganysallónak is nevezték. Ebben az utóbbi két névben, két kor rejlik. A századforduló idejéig az Alföldet főleg a felvidéki hámorok látták el vasáruval. ,,A fogassallót a bosnyákok hozták, árulták jó salló vót, nem kellett fenni soha. 80 krajcár vót az ára. A hátukra zsákba kötve vót a salló."

18 A későbbiek folyamán, de a közelmúltban is a fémművességgel foglalkozó cigányok készítették a hagyományos, a kereskedelemből kiszorult szerszámokat.

19 A sarlók használatára szintén csak a közelmúltból vett megfigyelések alapján tudunk megfelelni. A sarlós aratás kérdése nem megnyugtatóan tisztázott területe a néprajzi irodalomnak, bár több helyen találkozunk a leírásával. Mindegyik leírás megegyezik abban, hogy a fogas sarlóval való aratásnál a fogak a jobbkézben (vágásra készen) tartott sarló föld felé eső oldalán vannak.

20 Ennek magyarázata az, hogy a gabonaszálak ebben az esetben nem siklanak tova a sarló alsó, fogazott, rovátkolt felületén (él-hosszán), míg a felső részen erre a visszatartó erőre már nincs szükség. A sarlóval való aratásnál általánosan magas tarlót hagytak.

21 Magyarázatát elsősorban szintén a munka technikájában kell keresnünk. Azon megfigyelés, hogy az aratónak így nem kell nagyot hajolnia, hogy a hosszú tarlót alászántva „trágyázzák ' a földet, — nem magyarázza meg teljesen a problémát. A munkamódot az aratás üteme, az arató technikája magyarázza. A hosszú szárú terményt nehéz kézben tartani, mert ha a markolást alul fogja össze az arató, akkor a gabona kalásza hajlik szét és teszi labilissá a gabonacsomó cgybetartását, míg ha felül, akkor a gyengén megfeszített szálakon a vágás bizonytalan. Az arató a vágást a legstabilabb an álló és legkisebb felületet elfoglaló részen (ahol a szárak legsűrűbbek) végzi el, tehát közvetlenül a kéz alatt vág, illetve „fűrészel". A fentiek alapján állíthatjuk, hogy a magas tarló a hosszú gyakorlat következtében kialakult munkatechnika következménye illetve függvénye.

22 Az aratás munkamenete, részleteiben vidékenként nagy változatosságot mutat.

23 Nyíradonyban, „Amikor fogas sallóval arattak, az asszony a bal lábával a gabona tövire taposott, megd ütötte, levágta. A gabonát lábbal hajtották a salló alá. Két taposást, de ha jó nagyot tapos, akkor egyet is letesz."

24 A városi homokbányában talált sarlók hasonlítanak a Debrecen melletti Nyíradonyból gyűjtött sarlókhoz, tehát eredeti állapotukat és használatukat is hasonlónak rajzolhatjuk meg, mutathatjuk be. A fentiekben ismertetett nád vágóval és sarlókkal együtt került elő két fejsze is (VI. tábla), amelyhez hasonló a népi használatban ritkán még megtalálható.

25 A fejszék készítésmódjára vonatkozóan a néprajzi irodalom nem ad tájékoztatást. Ezt a munkát Szabó György, a középkorvégi formájában a következőképpen írja le: „A fejsze alaprészét egy középen összehajlított sínvas adta. Hurkos fejéből képezték ki a köpüt, míg a két végét összekalapálták, majd pengévé alakították. A másik összetettebb eljárásnál... az ellapított vége közé még egy külön — valószínűleg acél-élt illesztettek be."

28 Esetünkben mindkét példány az előbbi (egyszerűbb) eljárással készült. Végül, a kész fejszéket edzették.

27 Bakó Ferenc a tiszaigari cigányok fémművességéről szóló tanulmányában leírja ezt a munkát,

28 amely azonos a falusi kovácsaink ekevas-él edzésével; amikoris a fehéren izzó 10 Évkönyv 145