A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1960-1961 (Debrecen, 1962)

Szabadfalvi József: A debreceni mézeskalácsos mesterség

levő virágdíszítésig tart. A nagyobb szíveken természetesen gazdagabb és változatosabb. Az ejzolt szíveken a bitét vagy a tükör két oldalán vannak a legdíszesebb ornamensek az úgynevezett rózsák, margaréták, tevétekkel körülvéve (14/4. ábra). Számuk a szív nagyságától függ, kisebben 1, nagyobbakon 4—5 sem ritka. Ezt — mint korábban említettem — a rózsázó és márgarétázó tutnival csinálják, olyformán, hogy a massza kinyomásakor az egész ejzoszsákon fordítanak egyet. Ezzel érik el, hogy a virág szirmai kissé meghajolva és megcsavarva emelkednek ki a tészta síkjából. A nagyobb darabokat ejzolt rakottrózsával díszítik. A rakottrózsa készítése Karcag kivételével minden általam tanulmányozott műhelyben ismeretes s minden helyen egyformán készítik. Egy szegfejére ejzoszsákhól egy kis kúpalakú masszát nyomnak. Ezt a debreceni mesterek sziromnak nevezik. Amikor a felfordított szakajtókba dugott szegeken levő massza megszárad, rendszerint másnap, leveleket (így hívják a tulajdonképpeni szirmokat) nyomnak a szirom köré (14/6. ábra). Ezt mindig felülről kezdik a kisebbekkel és lefelé mind nagyobb leveleket nyomnak rá, majd alól körbe gallért (teljesen körbefutó nagy szirom) tesznek. Az elkészített rózsa egy napig szokott száradni, majd leveszik a szeg fejéről. Az így elkészített virág olyan mint egy szépen kinyílt rózsa. A rakottrózsák készítésénél is szokták alkalmazni a satírozást, ez esetben a szirom belül más színű, mint kívül. Nagy gonddal állítják, keverik össze a színeket, nehogy ezzel ízléstelenné tegyék készítményüket. Legtöbbször egy élénk színt szoktak fehérrel variálni. 14. ábra. A piros szivek díszítésének vázlatos menete 121