A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1960-1961 (Debrecen, 1962)

Szabadfalvi József: A debreceni mézeskalácsos mesterség

mesterek jutottak nagy hírnévre. Vásárokon, búcsúkon az ő sátraikat keresték fel a legtöbben.

109 A kerek alakú mézestészta híre terjedt el a legjobban, ez lett a debreceni mézeskalácsosság legkedveltebb készítménye. Szatmár megye egyes falvaiban (Tunyog—Matolcs környéke) debreceni lángosnak nevezik a kerek mézeskalácsot.

110 A debreceni mézeskalácsosok nemcsak a tészta alapanyagában, hanem a díszítésben is új stílust teremtettek. Erre felfigyelt már Fábián Gyula is, aki 1913-ban megjelent tanulmányában a következőket írja: „Ügy a debreceni kalácsokon, mint a szíveken megtalálható motívumok a legnagyobb mértékben megérdemlik a figyelmet. Azért fontosak, mert a nagyszámú népművészeti textilmotívumokon kívül a nem nagyon gazdag domború népi díszítőelemek példáit a mézeskalácsokon lelhetjük fel."

111 Viski Károly a debreceni (tányér) gazdag díszítéséről ír A magyarság néprajzában.

112 Romhányi Gyula szerint is az országosan hanyatló, pusztuló híres mézeskalácsos készítmények között a debreceni mézestészta az, amelyik a XX. században is különlegességéről híres.

113 A faformákat a mézeskalácsos mesterek vagy segédeik maguk faragták. Sokan igen magas művészi színvonalra emelkedtek a formametszés terén. A metszés nagyon ügyes kezet, faragókészséget és sok gyakorlatot kíván. Azok a mesterek, akik formafaragókká lettek, általában már inas korukban megkezdték a metszést. Segéd és vándorló éveik alatt csiszolták, tökéletesítették metszőkészségüket. A mézeskalácsosok faragó tevékenysége igen jelentős. A ránk maradt formák a mesterség nagy kultúrájáról tanúskodnak. Az utóbbi két-három évtizedben a debreceni mesterek megpróbálkoztak azzal, hogy formáik faragását iparművészekre, faszobrászokra bízzák. Ez azonban nem járt eredménnyel. Az iparművész vagy faszobrász nem ismeri a mézestészta viselkedését sülés közben. A díszítményeket nem mélyítették bele kellőképpen a fába, így a tészta nem domborodhatott ki a szükségnek megfelelően. Az ilyen formából készített tészta a debreceni mézeskalácsosok szerint „nem adja jól ki a formát". A faszobrásszal faragott formák alkalmatlanságának ez csak az egyik része. Nem tarthatjuk megfelelőnek az általuk készített faragásokat azért sem, mert kezükön a hagyományos díszítőelemek elhalnak és saját művészetük stílusát örökítik meg faragásaikban. Az iparművészek által készített formákról hiányzik a mézeskalácsok népi zamata, természetes naívsága és egyszerűsége.

114 Helyesen állapítja meg Viski Károly, hogy a mézeskalácsosok művészete vaíójában faragóművészet. 115 S ezzel a faragóművészettel nem sokan rendelkeznek. Azok a mézeskalácsosok, akik századunk tízes éveitől tanulták a mesterséget már nem tanulták meg a formametszést. Végh József azt írja, hogy a harmincas években az Alföld egyetlen formafaragó mestere Szikszai Sándor, aki Békésen tanulta mesterségét és a formafaragást Petneházy Lajos mesternél. Petneházy Lajos viszont Debrecenben Bódogh Gyulánál tanulta a mesterséget és a formafaragást. Több általa metszett forma volt Bódogh Gyula formái között. Szikszai Sándor tehát már tanuló évei alatt a debreceni munkatechnikát és metszőstílust ismerte meg. Legény évei idején, 1905-ben Debrecenbe jutva, Bódogh Gyulához — tanítómestere oktatójához — szegődött be segédnek.

116 A debreceni mester rábízta a formák faragását. Elmondhatjuk tehát, hogy Szikszai Sándor a debreceni mézeskalácsosság mesterfogásait és faragóművészetét tanulta meg és kép8 Évkönyv 113