A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1960-1961 (Debrecen, 1962)

Szabadfalvi József: A debreceni mézeskalácsos mesterség

századokban is a forma elnevezést használták." Ugyanezt erősíti meg az 1726-os céhlevél 15. artikulusa is.

100 A formáknak nagy népművészeti és művelődéstörténeti értéke van. Sokat árulnak el azokból a korokból, amelyekben keletkeztek. Megmutatják a korábbi századok művészkedését, ízlését, faragó technika ját és viseletét. „Sorozatukból egész kis művelődéstörténeti gyűjtemény kerül ki. Fölvonul a barokk-, rokokó-, a táblabírókor és múlt század középi népiesség ruházata," — írja róluk Viski Károly.

101 Valósággal divatáramlatok uralkodnak a koronként változó mézeskalácsos formákon, igen sok közülük pontos divatkép. Sok esetben jó tájékoztatást nyújtanak a különböző társadalmi osztályok ruházatára.

102 A reánk maradt mézeskalácsos formák arról tanúskodnak, hogy faragóművészetükre hatással voltak a különböző korok uralkodó, nagy művészeti stílusai. Felfedezhető ez könnyen a barokk, biedermeier, rokokó öltözetű férfi és nő alakokat, huszárokat, majd a betyárt és más népi alakokat ábrázoló mézeskalácsos formákon. Kremmer Dezső véleménye szerint a XVIII. században fellendült mézeskalácos faragóművészet fejlesztői az oltárokat díszítő faszobrászok voltak.

103 Romhányi Gyula szerint a német fafaragásból kifejlődött érem vésés hatott vissza a mézeskalácsos formák fejlődésére, s a körmöci magyar éremmetsző művészet és az ottani mézeskalácsos formák kimutatható rokonságát vallja.

104 A mézeskalácsos formák a XVII—

XVIII. században a fafaragás terén igen nagy művészi szintet képviseltek. Ebben az időben különösen Magyarország nyugati és északi részein a nyugati fa és formafaragás hatása mutatható ki. A XVII—

XVIII. századi formák nagy része vallásos jellegű. Némelyekben ószövetségi jelenetek elevenednek fel előttünk.

106 Felvetődik az a kérdés, jellemző-e a formák alakja, de különösen azok ornamentikájának jellege az ország egyes területeire, mézeskalácsos központokra. Kremmer Dezső felfogása téves, amikor azt írja, hogy nem beszélhetünk egyes vidékeket, területeket jellemző formákról és ornamentikáról.

106 Végh József már a területi jelleg mellett foglal állást.

107 A tordai pogácsa, a nyíregyházi ejzolt tészta, a dunántúli és a felsőtiszántúli formák és a belőlük készült tészták ornamentikájában, de a tészták anyagában is teljesen egyéniek, különbözők és jellegzetesek. Feltétlenül vannak jelentősebb központokra jellemző mézeskalácsos formák, jellemző díszítőstílusok. Ezek azonban nem esnek egybe az etnikai határokkal, nem jellemzőek etnikai csoportokra. A tiszántúli és dunántúli díszítőstílus közötti különbség — az ugyanazon időben faragottaknál is — hamar szembetűnik, de meg vannak a különbségek a felsőtiszántúli mézeskalácsos központok formái között is.

108 Az egyes formatípusok történeti és területi elkülönítése nem könnyű feladat. Számolnunk kell egyrészt, még az elmúlt évtizedekben is, a legényvándorlással. A vándorló legények közvetítették a különböző stílusú formákat. Másrészt figyelembe kell venni, hogy tehetséges formafaragó nem mindig volt minden helyen, s így a mézeskalácsosok formaszükségletüket esetleg távolabbi vidék formafaragóitól szerezték be. Kálmánczhelyi Ferenc debreceni mester készített formákat karcagi, nyíregyházi, hajdúböszörményi sőt sárospataki mestereknek is. A debreceni mézeskalácsosok formáinak, tésztáinak ornamentikája igen jellegzetes. A debreceni néven ismert debreceni tányér országosan ismert. A tordai pogácsa mellett talán a debreceni tányér a legismertebb. Az erdélyi mézeskalácsosok mellett talán az egész országban elsősorban a debreceni 112