A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1958-1959 (Debrecen, 1960)

Komoróczy György: Hivatalszervezet és levéltári anyag a feudáliskori Debrecenben

írásos anyaga s azzal párhuzamosan szaporodott a városgazdálkodás írásos tevékenysége. Szükségessé vált egy folyó irattár mellett egy régi iratok kezelő szervnek, a történelmi levéltárnak (archívum vetus, arhc, secretum) életrekeltése. Habár ezt a szükségletet felismerték, de megvalósítására csak néhány évtized múlva, a XVIII. sz. elején került sor, amikor 1722-ben elsőízben határozta el magát a városi tanács, Hogy a régebbi iratok kezelésére registrator-t fogad fel. Ez a megjelölés volt a levéltáros első előfordulása; a leghíresebb registrator Maró thy György volt a XVIII. sz. első felében. A XVIII. sz. második felére két nagy levéltári egység alakult ki: az egyik a magánlevéltár vagy titkos levéltár, a másik az ún. közlevéltár (arch, publicum, arch, antiquum), s velük szemben a folyó iratkezelés ügyvitelét a cancellaria, az iktatóhivatal és kiadóhivatal látta el. Személyileg a két hivatal találkozott, mert a régi (köz-) levéltár vezetője egyben a folyó iratkezelés kiadóhivatalának teendőit látta el, expeditor nevet viselt, míg ugyanakkor a titkos levéltár conservator nevet viselő vezetőjével a város legelőkelőbb hivatalai között foglalt helyet. Conservator rendszerint a főjegyző, vagy tanácsnok volt s az esetek 80%-ban ezekből lett a főbíró a XVIII—

XIX. sz. átmenetének korszakában. Az 1770-es években találkozunk első ízben azzal a törekvéssel, hogy az iratanyagot a fennálló hivatali ügyköröknek megfelelő rendszerben tagolják. Tudatos és tervszerű szétválogatás módszerét alkalmazták s ez a módszer a hivatalszervezetet vette alapul s az egyes hivatalokon belül az iratok tartalmi összetevőire volt figyelemmel. Többirányú szétválogatás folyamata indult meg ebben az időben. Az egyik irány a bírósági és köz-, igazgatási iratanyagnak egymástól való elkülönítését tartotta szem előtt; ezen belül az 1770-es évek végén külön tagolták a büntető ügyeket és külön a polgári ügyeket. Az iratok elválasztásának másik iránya a gazdászat közigazgatási tevékenységét vette figyelembe és azt tűzte ki céljául, hogy a számvevőségi hivatal működése során keletkezett anyagból önálló levéltári egységeket alakítson ki. A harmadik irányú tevékenység a város politikai szervezetének és a városi hatalom fórumának: a senatusnak, valamint a hozzátartozó közigazgatási apparátusnak, mint a főjegyzői hivatal, a konzuli hivatal iratait vonta külön egységbe. Mindhárcm tevékenységet az a vezérfonal kötötte össze, hogy az elkülönített iratokat regisztrálják, mutatózzák, tehát levéltári kezelésüket a gyakorlati, gazdasági igényeknek megfelelően megkönnyítsék és biztosítsák. A hivatalszervezet formái és felépítése a történelmi fejlődés folyamán többször változáson mentek át. 1695 előtt minden ügy a főbíró kezében futott össze, akinek hatalma működésének egy évi tartama alatt szinte korlátlan volt. Személyes irányítása alatt állott a bíráskodás, a gazdálkodás rendje, s közvetlenül neki tartoztak felelősséggel a tanácsnokok s minden más hivatalnok. A senatus elnöki méltóságában ennek a testületnek is ő adta az irányvonalat s ez különös jelentőséggel bírt a XVIII. sz. előtt, amikor a senatus — a városi hivatal vezető tisztségviselőinek testülete — valamint az ún. nagytanács (választott hites közösség — communitas) még minden ülést együtt tartottak s az ülések alkalmával a főbíró anélkül tartotta kezében az egész város irányítását, hogy a nagytanács egyetlen egyszer is élt volna a bírálat jogával. A főbíró hatalmának ellenőre volt: saját lelkiismerete, valamint a városi jogszabályok. 45