A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1958-1959 (Debrecen, 1960)

Komoróczy György: Hivatalszervezet és levéltári anyag a feudáliskori Debrecenben

1695-ben megváltozott a helyzet, amikor első ízben választották meg a népszószóló személyét (tribunus plebis = fürmender) aki kezdettől fogva a nagytanács elnöke volt. A történelmi fejlődés ténye, hogy a nagytanács a XVIII. sz-ban mindinkább csupán tanácskozó testületté kezdett átalakulni, de ugyanakkor 1720-tól kezdve megfigyelhető, hogy a senatus üléseitől különálló gyűléseket tartott. A communitas fejlődésében kettős irányú működés észlelhető: az egyik iránynak lényege az, hogy a communitas önálló jegyzőkönyvekben rögzíti álláspontját, elmondja a senatussal szemben fennálló észrevételeit, követeli azok orvoslását és kitart egyes tisztségekre történt személyi jelöltjei mellett. Ugyanakkor a fejlődés másik iránya az, hogy a communitas nem vesz részt a hatalom gyakorlásában, habár elvileg mint az egész várost képviselő testület a hatalom forrása, gyakorlatilag a senatus s még közelebbről annak elnöke a főbíró a hatalom birtokosa. A XVIII. sz. folyamán és a XIX. sz. első felében a ccmmunitas mindinkább csupán összetételében képviseli a várost s nem hatalmi helyzete révén; a hatalom feladatainak eldöntésében legföljebb 20%-os a részaránya. Ebből a kettős fejlődési irányból született meg a másfélszázadon keresztül tartó harc a communitas és senatus között, melynek végső soron a polgári forradalom vetett véget s a polgári forradalom az 1848. évi XXIII. törvénycikkel a nagytanács jogutódját, a törvényhatósági bizottságot (képviselő testület) a városi hatalom birtokosának nyilvánította, a senatust — kisebb tanácsot — pedig a közgyűlés végrehajtó bizottságaként fogta fel. 1695—177(5 között a hatalom még mindig egy kézben: a főbíró kezében futott össze. De ez időszakban az egyes igazgatási ágazatok már elkülönültek, kialakultak az egymásnak alárendelt hivatali ügycsoportok, amelyeknek élén végső soron a főbíró állott. ismételt átalakuláson ment át a városigazgatás az 177ü-es évek második felében. Ettől kezdve határozottan megfigyelhető a testületi és hivatali rendszer kettőssége: az első a communitast képviseli, a másodikat a senatus keretébe tartozó tanácsnoki kar, élén a főbíróval. • A főbíró hivatali joghatósága megmaradt ugyan, de a közvetlen ügyintézés bizonyos értelmezésben kiesett a keze alól és kezdeti állapotban levő ügyosztályok kialakítását eredményezte. A főbíró addig osztatlan hatalmának megosztását a XVIII. sz.-ban bekövetkezett polgári hivatalszervezés — természetesen a feudalizmus méhében — követelte meg. A főbíró megmaradt a város fejének, de vele egyforma fizetéssel a szorosa« vett közigazgatási és különösképpen gazdasági ügyek irányítására consuli állást kellett szerveznie Debrecen magistratusának. A consul önálló hivatalszervezetet alakított ki. Ezeknek a változásoknak eredményeként jelentette a város 1815-ben a királyi biztosnak, hogy Debrecennek két hivatala van: a iudicatus, vagyis a főbíró közvetlen vezetése alatt álló hivatalok, továbbá a consulatus vagyis a consul — magyarul polgármester — irányítása alatt álló hivatal. E kettő mellett működik a tribunátus, amelynek ügyei lényegében a communitas ügyeivel azonosak.

2

1884-ben a királyi biztos megállapította, hogy „a főbírói hivatal köréhez tartozik a város minden köz- és magándolgait elnöki képpen kormányozni. . ., bírósági ügyeket elintézni, a jegyzői hivatalt irányítani..., " ezzel szemben „a polgármester köréhez tartozik a gazdálkodásra felügyelni, ez aránt gazdasági üléseket tartani... ".

3 4(i