A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1958-1959 (Debrecen, 1960)

Módy György: Földtulajdon Debrecenben a XVI–XIX. században

ken csak a legszükségesebb és kevés költséggel járó építkezéseket engedték meg. Több pontban szabályozták a használat és újraosztás feltételeit. Aki örökös nélkül halt el vagy elhagyta a várost, annak béresföldjét időközben is kiosztották más polgárok között. Ha valaki csak igavonó jószág után kapott földet és közben felhagyott a jószágtartással, az elvesztette a földjét. Ugyanúgy elvesztette az is, aki örökbe vagy zálogba adta. Ilyen esetekben — ha máskülönben is megfelelt a feltételeknek — a bejelentő igénye volt az első. Fontos az a rendelkezés is, mely szerint ha a hét éves ciklus közben valamelyik zálogbirtokot — mely a polgárok használatára lett adva béresföldként — egészében vagy részben visszaváltanák a várostól, akkor ,,a rectificatio újonnan legyen".

17 A béresföldek — tanyaföldek és kaszálók — birtoklása szoros összefüggésben volt tehát a zálogbirtokok sorsával. A fenti jelentős rendezés ellenére is, a béresföldeken sem tulajdonjogilag, sem használati jog szempontjából nem beszélhetünk magánföldtulajdonról, a birtoklás is ideiglenes. Mindenesetre az újraosztási idő — hét év — már magában elég hosszú volt ahhoz, hogy kedvező hatást gyakoroljon a tanyaföldeknek beruházások révén való gazdaságosabb kihasználására.

18 Míg a házutáni földek állapotában az 1774. évi rendezés után egészen a XIX. sz. derekáig lényeges változás nem történt, addig a XIX. sz. elején fontos változások történtek a béresföldek birtoklásában. 1802ben még annyira ellenőrzi a béresföldek használatát a communitás, hogy egy 1774-ben szabályozott kérdés tovább módosításaként a tanyaföldeken tanyaépület létesítését büntetés terhe mellett a városi elöljáróság engedélyéhez köti.

19 1818-ban a kincstártól zálogolt Ohat, Zám, Hegyes és részben Bánk, Fancsika puszták zálogideje lejárt. Az új zálogösszeg olyan nagy volt * (635,385 conv. frt.) a következő 32 évre, hogy a város nem tudta előteremteni, így a béresföldeket az addig is használatban bíró polgárok vagy újonnan jelentkezők alzálogába adta a város — az egész zálogos időre.

20 Migszűnt ezzel a béresföldek addig szokásos 7 évenkénti újraosztása, s a város úgy rendelkezett, hogy ,,az alzálogosok vagy maradékaik e földeket szabadon bírhatják mindaddig, míg ki nem váltatnak".

21 Egy nyilasnyi tanyaföld zálogelőlegét 100 Ft-ban állapították meg, egy boglyás kaszálóét pedig 17 Ft-ban. A zálogsumma első harmadát — levonva a beruházásokat — minél előbb, a hátramaradó kétharmadot pedig 1818. nov. 1-től számított 5 éven belül, 5 részletben s 5%-os kamattal kellett kifizetni. A város a tanyaföldet s kaszálót alzálogba vevő birtokossal szemben kötelezte magát, hogy ha az a puszta, melyen tanyaföldje vagy kaszálója van „törvény útján elvétetik", akkor a polgár pénzét azonnal ki fogja fizetni, vagy ha mód nyílik rá, másutt fog béresföldet t adni. Előírták azonban azt is, hogy ha a gazda a zálogösszeget nem fizeti pontosan, a város a földet átadhatja másnak. Megengedte a communitás azonban azt, hogy ki-ki a birtokában levő tanyaföldet részenként is, és a kaszálót egy tagban, a rajta fekvő summáig a városi vezetőség tudtával concivisnek eladhassa, valamint azt, hogy ha a szomszéd földje így eladóvá válik a „szomszédság jussán", magához válthasson belőle annyit, amennyire 16 nyilasig szüksége van.

22 Elrendelték azonban, béresföldjét senki ki nem adhatja „hóstáti és külföldi embernek sem részbe szántani, sem árendába".

23 36