A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1958-1959 (Debrecen, 1960)

Módy György: Földtulajdon Debrecenben a XVI–XIX. században

külső járuléka, amelyhez minden háztulajdonos polgárnak joga van. A házutáni föld sorsa azonos a háztelek sorsával, ugyan azon kötöttségek, alá vetve, amelyeket a statútumok a háztelekre megállapítottak. Mint említettük, a város határának a birtokjogi állapotot tekintve is, egy másik területe, az ún. zálogos puszták voltak. Ezeken szántót, legelőt és kaszálót biztosított a communitás az egyes polgárok számára dézsma vagy készpénz bér fejében, meghatározott időtartamra. Ameddig a használó a bért megfizette, használhatta ezeket a földeket. A részesülés nem volt polgárjoghoz kötve mint a házutáni földeknél. Az irányadó elv itt az volt, hogy „azon földeknek béribül kell kitelni minden fizetésnek; ha ki élni akarja, deponálja adaját s bírhatja; ha azt nem cselekszi, annak adják, aki leteszi érette az adaját".

7 Mivel ezeket a földeket pénzbeli ellenszolgáltatásért, cenzusért bocsátotta a communitás használat alá nevük később béres földek (terrae censuales aut praediales). A szántásvetésre fogott béresföldeket külön hívták tanyaföldeknek. Ezeket szintén nyilasonként osztották, de a nyilasok terjedelme változó volt egészen a XVIII. sz. végéig.

8 A kaszálókat az erdős pusztákon (Pacz, Fancsika, Bánk, Haláp, Csere, Monostor, Gút) mérték boglyásonként. Területük szintén ingadozó volt: voltak 3000—4000 П-öles boglyások, de később az átlagos 3600 Q-öles boglyás alakult ki. A kaszálókra a város mindvégig érvényben tartotta azt a szabályt, hogy egész terjedelmükben kell őket megtartani, fel nem darabolhatok.

9 A béresföldeken — tanyaföldeken és kaszálókon — a birtoklás nem volt olyan ideiglenes, amilyennek az évek száma után látszik, melyre a kiosztás történt. Végül itt is már csak hét évenként történt az újraosztás, s ha történtek is bizonyos változtatások, a használóktól a föld ok nélkül nem volt elvehető. Az időnkénti újraosztások így tulajdonképpen csak az előző kiigazításainak tekinthetők. A communitás azon is őrködött, hogy egy gazdálkodó polgára kezére se kerüljön túl sok föld, bizonyos maximálási igény már a XVIII. sz. derekán meg volt. A zálogos pusztáknak a várostól távolabb eső részeit nem osztották ki tanyaföldnek, ezen az ún. külső legelőn tartották a debreceni polgárok a heverő jószágot. Találkozunk legelőbérre vonatkozó adatokkal is,

10 de már 1672 tavaszán azt rendeli a város, hogy ingyenes legelőnek „a város földeiben marha legeltetésre elégséges föld szakasztassék".

11 Az ingyenes legeltetést majd csak a XIX. sz. elején törülik el, de a legeltetési jogból soha sem voltak kizárva a ház- és földnélküli lakosok sem. II. A XVIII. sz. végén mind a házutáni, mind a béresföldek használatában és birtoklásában nagyjelentőségű változás történt. Mária Terézia az úrbériség rendezésével egyidejűleg az alföldi mezővárosok és szabad királyi városok földbirtok viszonyait is rendeztette, így Debrecenét is. Debrecenben ez a nagyjelentőségű rendezés 1773/74-ben gr. Forgách Miklós királyi biztosságához fűződött. 1773. augusztus 26-tól folytatta elődjének, az 1769 nyarán kiküldött, de 1770. év végén váratlanul elhunyt br. Vécsey Józsefnek a munkálatait. A Forgách-féle commisio végezte el a telekrendezést, a belső és külső városi telkek mérnöki felmérését, valamint a szőlőkét; szilárd telekszervezetet létesített és megvetette a telekkönyv 34