A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1958-1959 (Debrecen, 1960)

Módy György: Földtulajdon Debrecenben a XVI–XIX. században

nak még korlátozott tulajdonjoga sem volt, ezek felett a communitás rendelkezett, hiszen a zálogösszegért ő vállalta a felelősséget. A birtokjogi szempontból történetileg kialakult ilyen kettősséget mutató határ egyik részén terültek el a háztelkek, a szőlők — amelyek közül a legrégebbiek a város nyugati oldalának homokos-agyagos területén voltak —, a szántók és erdők egy része és a belső legelő. A másik rész, a zálogos puszták, egy része szántó, másrésze legelő, a harmadik pedig erdő, a tisztásokon levő kaszálókkal. Bár a szántók szabadfoglalására van adatunk még a XVII. sz.-ból is,

2 meg kell állapítanunk azt, hogy a belső házastelek jogszerű tartozékaiként a communitás ingyen osztott művelés alá földet már a XVI. sz.-ban (legnagyobb részben az Ondódon és Cucán). Ezeket egy jóval később kialakult elnevezés szerint házutáni földeknek (terrae postfunduales) nevezték. ,,Házutáni földek", mert a belsőteleknek és háznak tartozékai s az ezekben való részesülés eleve csak a háztulajdonos concivisekre szorítkozott. Minden más címen birtokolt föld bírása és használata csak ideiglenes lehetett. Ilyen „házutáni földek" kiosztásáról az első adatunk 1571-ből való.

3 Az azután a földközösség gyakorlatából következett, hogy a communitás időről időre felülvizsgálta tagjait, hogy a birtoklás és használat követelményeinek megfelelnek-e. Ezért alakult ki a földek periodikus újraosztása. Előbb évenként, azután három évenként, majd később hétesztendős idő eltelte után újraosztották a földeket. A kiosztás állandó jelegűvé még a XVIII. századra sem lett. Nem volt állandóság abban sem, hogy ki-ki ugyanott kapja meg a földjét a következő ciklusra is és pontosan annyit, mint annak előtte. Számoltak a régi polgárok kihalásával, valamint az újonnan igényelt terület lassú növekedésével. Számításba vették egyegy földrész kimerülését is. Tudunk arról is, hogy az újraosztást a communitás különböző okokból a megszabott határidő lejárta előtt soronkívül is eszközölte.

4 A kiosztásban minden concivis részesült, foglalkozásra és személyre való tekintet nélkül. Lakók és a ,,hóstátiak" — a város kerítésén kívül élők — a házutáni földek használatából ki voltak zárva. A kiosztás utca- és házsorban történt, miután az utcák küldöttei nyíllal sorsot húztak a sorrend megállapítására. így lett a kiosztott föld mértékegysége a „nyilas" melynek változó volt a területe és csak a XVIII. sz. végén állapodott meg 9000 П-ölben, azaz 5,6 kat. holdban.

5 Mivel a concivisségnek a behő házzal való rendelkezés mellett a másik legfontosabb külső kritériuma a közterhek vállalása volt, kialakult az a szokás, hogy a házutáni földeket az adó mennyiségével arányosan osztották ki. 1744-ből maradt ránk egy ilyen részletes szabályozás, mely megadja az évi adóhoz viszonyítva az osztható földmennyiség kategóriáit. A föld kiosztását végző küldöttek számára adott utasítás kimondja azt hogy akik az elmúlt évekről a városnak valamivel tartoznak, azok nem kaphatnak földet. Érdekessége ennek az utasításnak, hogy lehetővé teszi a földosztást olyan „viskósok" — hóstátiak — részére, akik engedéllyel építkeztek, adót fizetnek és szekerekkel szolgálják a várost.

6 A házutáni földek az egyre ritkább időközökben való újraosztásuk mellett sem váltak a polgárok korlátlan tulajdonává. Elidegeníteni, elcserélni nem lehetett, bérbeadásról is igen ritkán tudunk. Használatában való bizonyos állandóságot éppen az jelentette, ami a kötöttséget is magával hozta, a ház után való föld a XVIII. sz. eleje óta mindinkább a háztelek 3 A debreceni Déri Múzeum évkönyve 33