A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1958-1959 (Debrecen, 1960)

Nagy János: Tóth Árpád diákkori beszédei

Deák Ferenc emlékezete. 'Szónoki beszéd. írta és a debr. áll. főreálisk. 1903. okt. 17-én rendezett isk. ünnepen elmondta: Tóth Árpád УЦ1, o. t. Tisztelt ünneplő közönségl Régesrégen, száz esztendővel ezelőtt rámosolygott a jó Isten a sínylődő magyar hazára s egy ősi nemesi kúria csöndes fedele alatt világot gyújtott minékünk, hogy Vezető csillagunk legyen hosszú félszázadon által, miként a tűzoszlop Izrael népének. Világosságot gyújtott minékünk, hogy utat ne veszítsünk úttalan utakon, hogy el ne tévedjünk rémes éjszaka sötétjében, hogy ránk ne ronthassanak az ádáz kísértetek, A kiben így ránkszállt az Isten áldása, annak a nagy férfiúnak a neve: Deák Ferenc. Nem volt ő diadalmas csatákban vért ontó, hatalmas hadvezér, nem volt földrengető, világhódító Cézár, csak egyszerű, szürke polgárember, s íme, mégis, király és nemzet, nagyok és kicsinyek kegyelettel adózna,íc emlékének, ünneppé szentelik születése napját. A magyar hazának ebben az egyszerű polgárában óriás lakozott, nagyobb minden legendáshírű, félisteni hősnél, népektől rettegett dicső hódítónál; ez a férfiú a jognak, a magyar alkotmánynak erős, rendíthetetlen bajnoka volt, a ki lángelméjének teljességével, hazaszerető szívének minden dobDanásával a magyar nemzet örök jogaiért küzdött s azokat diadalra segítette. Ifjú ember volt még, mikor azok közé került, a kik az ország sorsát intézik. Bátyja, a derék Deák Antal, mikor 1832-ben lemondott a követségről, ezzel búcsúzott el követ barátaitól: „Ne búsuljatok, majd küldök én ide derekabb embert magam helyett, a kinek a kis ujjábanistöbb lakik, mint az én egész tudományom", s elküldte öccsét: Deák Ferencet. S az ifjú követeskedésének második évében már az ellenzék vezérszónoka lesz, valóságos Mirabeau, kire tisztelettel tekint mindenki. Mint rekkenő nyárban az égen feltűnő kicsiny felhő, mely nőttön nő, s egyszer csak a féleget beborítja, akként növekedett a Deák Ferenc tekintélye, szavának döntő súlya. Mint az ellenzék vezére, őrállója a magyarok jogainak: kiviszi, hogy az ország sérelmeit tárgyalják elébb, és nem a királyi előterjesztéseket. Nagy vívmány volt ez, tiltakozás a kormány törvénytelenségei ellen, ellenszegülés az éber hazaszeretet részéről, mely nem engedi, hogy az erős oroszlánt, a nemzetet, keskeny ketrecbe zárják. Ekkoriban alkotja meg Szalay Lászlóval és Dessewffy Auréllal a 41-iki országgyűlésen a híres „büntető törvénykönyvet", mely jcgi tudásának fényes bizonyítéka. Ekkor azonban megszakad egy időre nyilvános pályája; kerülete olyan megbízatást akart rákényszeríteni, melyet nem vállalhatott el, s visszavonultan, csöndben tűrte a gúny, megaláztatás sebző nyilait, melyekkel eljárásáért sokan megtámadták. Nem méltatlankodott, mert nagy lelke érezte, hogy a hazáért szenvedni is édes, és jól tudta azt, hogy a kinek ellenségei nincsenek, nem lehet tökéletes. Megvigasztalta az a tudat, hogy jő még idő, midőn szolgálhatja a drága hazát; s csakugyan, a 48-ban megalakult minisztérium sietett őt kötelékébe fogadni. Bár testben betegen, de lélekben törhetetlenűl, ezer magasztos tervvel siet Pozsonyba, hogy hivatásának eleget tegyen. De a forradalom levegője nem kedvezett az ő terveinek, a minisztérium lemondásával félreállt az útból, átengedte a vezérséget lánglelkű társának: a nagy Kossuth Lajosnak, de mindenkor éber figyelemmel csüggött a haza sorsán. Mikor pedig a vérbefojtott magyar szabadság sírja felett az önkényuralom garázdálkodott, mikor a megmenekült hősök a száműzetés keserű kenyerét ették, ő lépett fel ismét bölcsességével, hogy óvja, védje a vérező hazát. Mint a lelkiismeretes, tudós orvos vizsgálgatja a nemzet fájó sebeit, s készítgeti rájuk gyógyító balzsamát. Felköltözik Pestre, s az „Angol királynő" szálló egyik szerény szobájában munkálkodik, várva a sors kedvező fordulatát. 1860-ban kiadja az uralkodó a híres októberi diplomát, s összehívja az országgyűlést, hogy mondjon arról ítéletet. S e gyűléshez fűződik Deák működésének egyik legmagasztosabb emléke: a fenséges tiltakozás az alkotmánytalanság és a Reichsrathba beolvasztani akaró diploma ellen, a két hatalmas, lélekemelő felírat, a magyar alkotmány védelmének eme szentírása. Az országgyűlést ugyan feloszlatták, de a nemzet nyugodtan tűrt és várt, bizalommal eltelve a lángeszű bölcs iránt, a ki népe jogait oly hatalmasan védte. S a siker el nem maradhatott, az uralkodó belátta, hogy a magyar nép jogos alkotmánya nélkül meg nem élhet, s létrejött a Deákféle híres 67-es kiegyezés, mely királyt és nemzetet újra összefűzött. Király és nemzet háláyal eltelve nagy jutalmakkal akarta Deákot elhalmozni, de ő kitért ezek elől, jutalma az volt, hogy használt a honnak, s igénytelen, egyszerű polgárként halt 221