A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1958-1959 (Debrecen, 1960)

Menyhárt József: Emlékezés Toroczkai Oszvaldra

és vidék" címmel írt cikkében megpróbálja felmérni az eredményeket: „A művészet érdekeinek megvédésére alakultak ugyan a múltban a nagyobb vidéki városokban képzőművészeti egyesületek, ezek azonban vajmi kevés eredményt tudtak elérni, mert ellentétbe jutottak a vezető körök akaratával, érdekeivel. Elszigeteltségükben nem fejthettek ki együttes ellenállást, a hatóságoktól támogatást nem kaptak, s végül is vagy lemondtak az eredménytelen harcról, vagy a dilletantizmus mocsarába fulladtak. — 1945 augusztusában, amikor, a Magyar Képzőművészek Szabadszervezetének választmánya a vidéken élő képzőművészek megszervezését, a vidéki csoportok létesítését elhatározta nehéz, de lelkes munkakedvvel telített időket éltünk." — A cikk további részében* beszámol a szervezési munka eredményéről, amely addig 24 vidéki csoport megalakulásában, 70 képzőművészeti kiállítás megrendezésében és közel 150 tárlatvezetésben is megmutatkozott. — Majd a vidéki művészeknek juttatott támogatásokról szól és leszögezi: „Ilymódon megszűnt az a megkülönböztetés, amely a múltban értékre való tekintet nélkül mesterségesen szorította háttérbe a vidéken élő művészeket. — Hatalmas lépések mindezek, melyeket most természetesnek tartunk, de amelyeket csak a demokratikus átalakulásnak köszönhetünk." A magyar képzőművészeti életben 1949 őszén meginduló nagy átalakulás Toroczkai Oszvaldot is újabb és újabb feladatok elé állítja és mind kevesebb ideje marad „a vidék" számára. Ekkor már mint a Szabadszervezet titkára vezeti azt a. választmányi ülést, amelyen először esik szó a megalakult Szövetséggel való együttműködésről. Kevéssel ezután — rövid ideig — a Szabadszervezet főtitkári teendőit is Toroczkai látja el; majd a Szabadszervezet felszámolása után a Nemzeti Szalon ügyvezetői titkári teendőit (1950. má;"|us 15-től) bízza rá a minisztérium.

4 Nehezére esett nagyon elszakadni a vidéktől, amelynek ügyeiért, eredményeiért olyan lelkesen harcolt. Debrecentől azonban ezután sem szakadt el teljesen. Folytatja baráti levelezéseit, mindig elvárja, hogy ügyes-bajos dolgaikban a debreceniek őt felkeressék és minden alkalmat megragad, hogy Debrecenbe személyesen eljöhessen. Hetekkel váratlanul bekövetkezett halála előtt, amikor még maga is készült a II. Magyar Képzőművészeti Kiállításra, nagy elfoglaltsága dacára örömmel jött le Debrecenbe, hogy mint a Szövetség által kiküldött zsűri tagja részt vegyen a debreceni csoport anyagának elbírálásában. 1951. október 3-án a Déri-Múzeumban Toroczkai Oszvald nyitotta meg a Szövetség nevében a kiállítás is. ,,A ma festőjének az a legdöntőbb feladata, hogy mindennapi életünkből, dolgozóink mindennapi harcából merítse alkotásai témáját, hogy megújuló életünk tipikus vonásait örökítse meg azokban" — mondotta megnyitó beszédében. Toroczkai Oszvald magáénak érezte megújuló életünket. „Példaadó volt Toroczkai Oszvald művészi munkásságának legutolsó periódusa. Élete utolsó napjáig fáradhatatlanul dolgozott művészi tudása tökéletesítésén. Pihenést nem ismerve, mindig új, egyre nagyobb és szebb feladatokat tűzött maga elé. Az elsők között volt, akik kimentek az üzemekbe, a bányákba, hogy hiteles élmények alapján beszélhessenek műveikben a dolgozó emberek életéről. Legújabban a mezőgazdasági dolgozók életéről festett megkapó képeket." — írja egyik méltatója. 176