A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1958-1959 (Debrecen, 1960)

Béres András: Adatok a debreceni gubásmesterséghez

A kikallott gubákat aztán mégis meg kellett kaparni, mert a szőrhegyire akadt falevél, vagy a víz által kivert szőrszálak kis esimbókot, görcsöket képeztek, ez a fürtös gubával is megtörtént, ezért ezt csak kézzel, az ujjakkal takarították meg, a sima szőrű, rakott gubáknál csak a kaparófával intézhette el a dolgát mindenki, ki gubáktességes munkát kedvelte. A kikallott, s a jó nyári napon gyorsan kiszáradó a tiszból aztán olyan ágyat vetett magának, hogy ráheveredve, nem cserélt volna egy beteg herceggel. Minden beszéd mellett ágyat lehetett vetni, kitűnőt, ha vendég jött, abból telt asztal, szék és ágy. Azt képzelni sem lehet, az a frissen kallott guba mily finom puha volt egy is, hát mikor tíz-húsz is szolgált egyszerre nyughelyül, igazi élvezetet nyújtott. Ami egyszer a kádba együtt ment, úgy neveztetett: egy fészek, mert általánosságban háromról tettem említést eddig, de egymás közt a húszonnégy gubáról úgy kérdezték, hány fészek leszi ami lehetett nyolc-tíz, vagy tizenkettő is, a guba nagysága szerint. A kallásnak utána kellett látni, üresen ne járjon a kád, hiába ne teljen az idő, ha talán nagy esők idején a hegyekről összefutó víz árvizet okozott, mikor még a kallóra sem engedték, volt pihenő 4—5 nap is, míg a víz kellően megtisztult, így az alkalmas időt fel kellett használni — írott törvény szerint is, önös érdekből is. A festés Bármennyire óhajtanám kerülni a hosszadalmasságot, a felesleges szószaporítást, hogy érthető legyen a dolog, a főbbeket el kell mondanom. így a festésnél is igen sok apróbb részletet mellőznöm kell, hogy nagyon unott ne legyek, mint azt eddig is szem előtt tartottam. Szükséges az olvasó tájékozására ismertetnem a festő helyiség, s vele a szükséges felszerelések, kellékek formáját és alkalmazását, mert ez igen szövevényes és nehéz munka volt a régi időkben, nem úgy, mint ma a kelmefestőknél. Ők ma egyenként az üstben főzött festéklébe belevetik a gubát, s egy órai főzés és kavargatással kész is van — fekete a guba. Bizony a régi időben nehezebb dolog volt, s igen sok fáradsággal, s erőpazarlással járt. De térjünk a dologra. A festőtanya, ahogy neveztetett, nagy tágas helyiség volt, két tanyára berendezve. Egybe épített két katlan 400—500 literes üsttel fél kört képezve, körülötte hat hordó, egyik-egyik tanyához három-három legalább is, ezer liter űrtartalommal, félig a földbe állítva úgy, hogy közötte is, a katlan mellett is megfelelő mozgási hely legyen. A katlan szája nyitott, előtte aszaló készítve a tüzelőfa számára, hogy az mennél szárazabb legyen. A tüzelőfa csak az elhasgatott hasábfa volt, a maga hosszúságában, így elképzelhető a katlan belvilága, nagysága. A hordókon rács keresztül, amire a guba húzódott fel az egyes letételek után. Ezek mint kis, négy fogú létra néztek ki. Festő-dézsa, csurgódeszka, lapát, kosár, tömőfa, megvan a felszerelés, no még a kártus, az a füles faedény, mivel a festékié méregetődött. Lapát, kosár házilag készült. Kosár különben is sok kellett. Hegyes kúp alakú, középen karóra erősítve, ezen szűrődött az üstből a fövő festéklé a hordóba. Festő anyag volt az égerfa héj és köszürüsár, kevés zöldgálic. így a fahéj használata miatt elkerülhetetlen volt a szűrő kosár használata. A kosárfonás nem okozott gondott, a vízfolyás parton volt fűzfa elég, lehetett galylyat szedni. Bár a festés végeztével mindenkinek kötelessége volt az üstöt tele-hordva, a hordókat szintén kis arasznyi híját hagyva meghordani, s úgy hagyni, mégis a lefogni akaró egyének első dolga a lé-szaporítás volt, ezt ki-ki saját felfogása szerint végezte. Ha szaporítással végzett, az üstből az úgynevezett ócska (már kifőtt) fahajat kitakarította, gyújtott tüzet a katlanba az üst alá. Természetes, hogy az első hordóból az üstöt tele merte, s a megfelelő adag fahéjat beleöntve, hogy hadd főjjön. Míg aztán az felfőtt, addig a festésre elkészített gubákat odakészítette (odarakta) a másik hordó tetejére, minél jobban kéz alatt legyen a berakáshoz. Ekkor ám egy törvény (társulati) rendelkezésének kellett eleget tenni, felszólítani a kallós gazdát, ha voltak ott mesterek- azokat is, hogy a gubákat vizsgálják meg, hogy valóban tiszta anyagból készültek-e? Ha netalán gyanús volt csak egy is közüle, nem volt szabad a festékbe tenni, azt haza kellett küldeni a társulat felülvizsgáló bírálata alá. Így őrködtek a munka tisztasága felett. Elmulasztása büntetést vont maga után. Ezek a rendszabályok, mint törvények mindenki által látható helyen, a festő-tanya ajtaján állottak kiragasztva, hogy mindenki átalolvashassa, s úgy a kallásnál, mint a festésnél, a megkövetelt rendet betartsa, s a büntetést elkerülje. Ha mostmár az üstben a lé jól felfőtt, a szűrő kosarat a hordóra téve, a levet a kártussal mérve az üstből a kosáron átszűrvte a hordóba, majd a lapáttal felka154