A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1958-1959 (Debrecen, 1960)
Béres András: Adatok a debreceni gubásmesterséghez
gyapjú is. Most a felső tábla sarkát akasztja az alsó táblában levő gyapjú üstökének,s úgy fordítja felfelé, így az alsó körömpő marad üresen, mert a fordítással a fogak közül a gyapjúnak ki kell jönni, ha mégis maradna benne, azért van a kéz, s az ujjak, hogy kivegye. Ismét húzza egymáson a megfelelő könnyedséggel, s ha sima ismét tehet alá egy csipetet és simítja tovább, de többször nem fordítja már meg, csak bizonyos visszavágást eszközöl olymódon, mintha fordítani akarná, de csak könnyen akasztja össze, hogy a körömpőben levő gyapjút úgy előbb a felső, majd renden az alábbi táblából mintegy lecsípje azon mennyiséget, amit a fordítás után alá tett. A. fordítás után így kétszer, háromszor tesz egy-egy csipetet, azt a leírt módon elsimítja, s kész. Veheti ki belőle a megtépett gyapjút, ami igen könnyen kiválik, ha a tépés rendbe ment. Összefogja a gyapjú üstökét, az egyik marokkal, s fordítja visszaíelé, magától válik le. De két keze lévén, segíthet az egyiknek a másikkal. így vagy egy pár SZÍT, melynek egyike fPéíer, ha ezt is hosszában szétszakasztjuk, lesz fogás, melyet a szövésnél elég a rendes munka miatt egyszer a kézbe fogni. Itt a szőriéi est magyaráztam el, aminél az a fő, hogy szálára legyen húzva, eleven szálak, azaz olyanok, ami nincs fésülve, ne maradjon közte és a szálak hosszúságát ne szaggassa el a körömpő. Azért nem is szabad túl erőltetni az alórakúst a szőrnél, bár még a fogak között térne gyapjú, hogy akkor nyomni kell, ami által elkerülhetetlen az úgynevezett: összerágatás. Már a mellyiknek valóval bánhat keményebben, de jó legyen megtépve, esetleg kerülő gi'rcsjkct kihagyni belőle, így szebb és jobb fonalat fonhatni belőle. Már a bélnek való, mivel legapróbb szálú, igen könnyen elfekszik a fogak között, így könnyen marad sok eleven közte, így itt a forgatással lejthet ki jobb és haladékos munkát. Ezt már úgy kezelheti a munkás, amint jól esik neki, erősebb fogú körömpőt is használtak rendesen, de nem is sok kíméletben részesült a legtöbb munkás részéről, rakták bele a gyapjút, míg csak lehetett. Л régi idő súlymértéke a font volt. Л gyapjú anyag feldolgozása, a gazdaságos kihasználása céljából kimérték fonttal a gubához való anyagot, de ezt nem mindenki követte rendszeresen. Gyakorlatilag a tépésnél már tudta, hány pár szőr nyom egy fontot, így ahhoz alkalmazta, hány pár vállszőr, aljször kell egy gubához, amiben nem is csalódott sokat, ha a szövés is rendesen folyt. Kéz hordta magával a munkát. A tépett meJlyéknek valót .'}— r > fléderl hosszan össze, vagy felgyűrik, mintegy babát csinálnak belőle, hogy a guzsalyra felköthető legyen a fonushoz. Iliinek fonását nemigen végezték a mesterek, ha csak családjuk nő tagjai nem. Bár régi iratokban van említve, mennyit kellett egy magát értő legénynek végezni el belőle. Mivel azonban a régi jó időkben sokan értették a fonást, voltak asszonyok —, kivált téli időkben — más munka híján, vagy egyéb körülmények folytán — örömmel foglalkoztak vele. A jól tépett, jól fonott gyapjúból készült mellyék a szövőn kifeszítve, felszorítva alig volt vastagabb a jó vékony spárgánál, s ha erős is volt, nem szakadt gyakran, nagy öröme volt a SZÍVJ legénynek. Egy gubához egy font, vagy ötnegyed fontnak elégnek kellett lenni rendesen. A fonás miatt volt eltérés elégszer, hogy több is kellett. Bélfonás, motólálás A másik műszer, vagy szerszámra is sort kell kerítenünk, bár a fonásról az előbbi előadottakban van szó, de ahhoz nem rendelkeztek más szerszámmal, mint az általánosan ismert gyalog orsóval. Itt a nagy kerék és felszerelésével, s a vele folytatott munkával lesz alkalmunk megismerkedni. Rövid magyarázata az itt látható keréknek és részeinek a felszerelés alatt. A hosszú talpra erősített fennálló részen jobban részbe levő tengelyen forog a keré'c a talp egyik végén, másik végén a talpnak ;van az orsó nyaklarló, ami kijebb-beljebb állítható, erre jön az orsó a karikával. Az orsó hegyes vége egy különálló rész, egy vastagabb keményfa talpba erősített vastag lécszerű fennálló fa elölről bevágva a lyukhoz, melyben az orsó hegye forog. Ez az úgynevezett óradzó, mire még nyomatónak nehezebb követ tesznek, hogy ne mozogjon könnyen és az úgynevezett: ideg, ami vékonyabb bőgohúr, ami az orsónyakra téve és a kerékre, amelyen bevágás van, miáltal a kerék forgatva forgatja az orsót is. Még egy kis szék, mire a munkás üljön, kezdetét veheti a fonás. A tépett bélnek valót magamellétéve, egy flédert hosszába úgy szakít szét 3—4 fele, hogy nem túl nagy fogc's lesz belőle. Kéz közt egy arasznyi kezdőt ereszt, amilyen vastag belet akar fonni, akkor a végét az orsóra téve a kerék hajtásával már tekeredik az orsóra, oly szálat ereszthet, mellyel az orsó tövében levő karikát megszorítva, a fonást egyenletesen folytatja. A belet nem keli nagyon megsodorni, csak az volt jó, ha puhasága mellett a feltekerést, a motólálást kibírta. Nem volt szabad a kereket gyorsan hajtani, csak úgy, 148
