A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1958-1959 (Debrecen, 1960)
Béres András: Adatok a debreceni gubásmesterséghez
ból, ami általánosan csak muszka gyapjú néven szerepelt. Sima, erős vastag szálú, barnaveres, szürke színű, ez a fajta is csak simaszőrű rakott gubához volt alkalmas. Debrecenben a színe a gyapjúnak nem határozott semmit, mivel mind festés alá került, de a kereskedők már úgy intézték a szállítást, hogy Erdélyből ide hófehér gyapjút nem, csak Szatmarra szállították, mivel ott más nem kellett. Használatra leggyengébb minőségű, így értékre is legkevesebbet érő volt az oláh, vagy purzsa gyapjú. A vénebb juhok gyapjúja éles, törős, a fiatalabb gyenge, pamutos természeténél fogva, amit magába — az az vegyítés nélkül —• dolgozni fel, kár volt a munkáért, míg vegyítve nagyobb tömeg közt nem volt hátrányos. Ezen fajták, mint hátgyapjú neveztettek, mert az eleven juhokról nyíratták le. Ezekből lett a szőr, a guba dísze. Ezeken kívül volt még a szücsgyapjú, szűcs esőlek, amit a szűcsmésterek a bunda, ködmön szabása alkalmával ejtett kis bőrdarabkáról nyírtak le s mint hulladékot értékesítették. Ennek ára mindig alacsonyabb volt a hátgyapjú áránál, bár ez már mosott állapotban került piacra, de sokszor túl szemetesen. Kevés mester kezelte tisztán, csak mint szemetet tekintette, ez kívül esett a számításán, alig bírt értékkel. Az utóbbi időkben már a gyárak is érdeklődtek iránta, így az ára is tetemesen emelkedett. Ez a fajta anyag mint bélnek való lett általánosan nevezve. Megjegyzem itt, hogy ezek közt sem volt szabad ócska gyapjúnak lenni, ami pedig egy műhelyben szinte elkerülhetetlen, mivel az ócskát is reperálni kell néha, így ők is tudva, óvakodtak a közévegyítéstől, mert a kereskedőnek is meg kellett válogatnia, ha el akarta adni portékáját, úgy megvenni, feldolgozni nem volt szabad. így rendelte a törvény, s a jórend. A munka kész kiállításához : — annak jövedelmezősége szempontjából is nagyon jó volt, ha vegyesebb anyagból állíttatott elő, de ehhez nagyobb tőke kellett, tekintve hogy a beszerzés a nyírás idején — június havában volt legjobban eszközölhető, a feldolgozás pedig hosszadalmas lévén — egész évi befektetést igényelt, amit kevesen teljesíthettek. Ez okból ki-ki saját belátása szerint — amelyik fajtát szerette munkálni — abból szerzett be magának. Beszerzés, vásárlás Mint minden téren, iparban, üzletben a bevásárlás, az anyagbeszerzésnél kellet legjobban vigyázni, úgy ez iparban nagyon elővigyázónak is kellett lenni. Egy iparos sem adott ki annyi pénzt piszokért, szemétért, mint a gubás mester. Nem volt az mindegy, hogy gyapjú gyapjú, de a használhatóság szempontjából kellő szakértelmet is igényelt az ár megállapításánál is. A gyapjú általában piszkos, zsíros állapotban lett a juhokról lenyírva, s úgy áruba bocsátva. A kereskedő útján szerzett, vagy vásárolt anyag mégsem kívánt olyan elővigyázatot, mint a termőktőli vásárlás. E téren sajnos, igen sokszor tapasztalható volt az egyéni furfang, kapzsiság és rosszakaratú csalás. Nem volt elég,hogy lehető nyers helyen tartotta gyapjúját, még meg is locsolta, homokkal beszórta, amire néha rá is fizetett, de megpróbálta. Régebben darabszám, vagy párszám adták a gyapjút a termelők, akkor is tudtak fortélyoskodni, a nagyobb egy gyapjúból párat csináltak. Ilyen körülmények mellett nagyon kellett az elővigyázat. Legtöbbször mosás után a tisztulási veszteségnél jött rá az,illető, hogy nem volt oly kedvező a vásárlása, mint hitte. A legnagyobb tisztulási százalék általánosan 50% volt, de néha a 60%-ot is meghaladta. Az volt nyereség ha a 40%-ot sem érte el, hiszen a munka alatt is mindig apadt. Nagyon kevés mennyiség volt az, ami mosott állapotban jött a mester keze alá. Volt úsztatott gyapjú is, de csak mosni kellett. Nem volt oly tiszta, hogy munkálni lehessen. Mosás A mosáshoz elegendő volt a tiszta kútvíz, csak sok kellett hogy legyen, mert nagyon keverte a vizet. A fő pedig az volt, hogy minél jobban legyen kimosva, annál könnyebben lehetett munkálni. Ahol volt folyóvíz, álom volt a mosás. Itt Debrecenben, hol a régi időben kút sem volt minden udvarban, arra kényszerítette a mestereket, hogy kubikgödrökben, vagy a Tóczó folyáson, a Kincseshegyi tóban mossanak. Jóllehet a régi időben még az utcai kutaknál is folyt a mosás és nem szenvedtek korlátozást, de már a század elején — míg az általános csatornázás el nem készült, sok zaklatásnak voltak kitéve a rendőrség részéről. Hiába volt, hogy nem volt szaga, de szennyes volt és Sok a víz, a csatornáig hosszan kellett folynia az utcán, így a rendőrség sokszor hozta kellemetlen helyzetbe az egyes mestereket, amit elkerülendő —• nem egyszer éjjel végezték e fontos munkákat. 146
